Hirdetés

Saját okostelefonon dolgozhat az Intel



|

Az Intel egyik friss szabadalma legalábbis arra utal, hogy egy futurisztikus mobilt fontolgat a cég.

Hirdetés

Előkerült az Intel egyik friss, május 14-i szabadalma, amely alapján a cég azt fontolgatja, hogy fejest ugrik a mobilos piacba. Pletykák már korábban is voltak, most azonban nem összehajtható mobilról árulkodnak a dokumentumok. 

Hirdetés

Ennek ellenére az Intel által fontolgatott készülék meglehetősen különc. Az egyik prototípus olyan kijelzőt kapna, amely gyakorlatilag az egész előlapot befedné, míg a másiknál a képernyő a hátlapon is megjelenne. Mindkét esetben lekerekített szélű képernyőt használna a vállalat. 

A képek alapján nincs kizárva, hogy fúrt kijelzőt alkalmazna az óriás, tehát a kamerák a képernyőben kapnának helyet. A kamerák egyébként 360 fokos technológiával érkeznének, ami elvileg a kiterjesztett és a virtuális valósághoz segítene a tartalomgyártást. 

Mivel az Intel nemrég nyújtotta be ezt a szabadalmat, ezért ha komolyan is gondolta a mobilpiaci szereplést, időbe telik majd, mire az ötleteknek kézzel fogható eredménye lesz. A szivárgások szerint ugyanakkor az összehajtható mobilokról sem mondott le az Intel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.