Hirdetés

Saját pilótája perli az egyik legnagyobb légitársaságot egy lenyúlt alkalmazás miatt



|

A kapitány szerint a Delta Airlines egy az egyben lemásolta az appot, amit a cég kérésére fejlesztett ki.

Hirdetés

Az 1925-ben alapított amerikai Delta Airlines a világ egyik legnagyobb légitársasága, amely a járvány előtti békeidőben napi 5400 járatot indított a világ 52 országából. A számok alapján azt hihetnénk, hogy a cég megengedheti magának egy kisebb mobilos alkalmazás felvásárlását, de a Bloomberg nemrég megjelent cikke szerint a vezetőség hajlamosabb lehet a spórolást választani.

A  750 repülőgépből álló flotta egyik pilótája, Craig Alexander kapitány ugyanis egymilliárd dollárra perelte a Deltát, mert a légitársaság szerinte ellopott egy kommunikációs alkalmazást, amit néhány éve fejlesztett ki a munkáltatójával együttműködve.

Hirdetés

Alexander visszaemlékezése alapján a történet 2016-ban vette kezdetét, amikor egy rendszerleállás miatt fel kellett függeszteni a Delta összes járatát, 150 millió dolláros kárt okozva a vállalatnak. Az eset után a pilóta megkereste a cégvezető Ed Bastiant, és felvázolt neki egy alkalmazást, ami megkönnyítené a legénységi kommunikációt a járatokat érintő zavarok idején.

A felperes elmondása szerint az ajánlatát további egyeztetések követték, melynek során szóban biztosították arról, hogy a Delta meg fogja vásárolni az alkalmazását. A pilóta ezért a saját pénzéből 100 000 dollárt (több mint 30 millió forintot) áldozott a fejlesztésre, ám amikor bemutatta a QrewLive-ra keresztelt végeredményt, a munkáltatója arra hivatkozva utasította el, hogy az nem passzol a légitársaság igényeihez.

A Delta Airlines viszont 2018-ban elindított egy saját appot Flight Family Communications néven, ami a hoppon maradt Alexander szerint az ő ötletének "indigómásolata", így a férfi most a bíróságon követel elégtételt. Az egymilliárd dolláros kártérítést a légitársaság által megtakarított működési költségekből kalkulálta ki, de számításai szerint az alkalmazás valójában ennél is többet hozott a Delta konyhájára.

A légitársaság a szóvivőjén keresztül annyit fűzött a perhez, hogy komolyan veszik a panaszt, de szerintük a megfogalmazott vád nem ad "pontos vagy korrekt" leírást a személyzeti üzenetküldő appjuk kifejlesztéséről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.