Hirdetés

Csakazértis jön a hajtogatható Samsung mobil



|

A koreai vállalat vezetője minden hibát elismer és bocsánatot kér, de nem mond le a technológiáról.

Hirdetés

Szép lassan a farkast kiáltó fiú meséje elevenedik meg a Galaxy Fold készülék kálváriájában. Ez volt ugyebár az a hajtogatható telefon, amelyet már nagy csinnadrattával harangoztak be és megvolt a bolti forgalmazás kezdetének dátuma is, de az előzetesen kiadott tesztpéldányokról kiderült, hogy nagyon komoly hibalehetőségek rejlenek a készülékben (ami egyébként is kellemetlen a kiadás előtt pár nappal, a csillagászati árát tekintve meg főleg). Épp ezért a Samsung az utolsó pillanatban határozatlan időre elhalasztotta a készülék kereskedelmi startját, azóta pedig egyre újabb időkérésekkel él. Most viszont állítólag tényleg megvan, mi okozta a bajt, és csakazértis nekifutnak még egyszer.

Hirdetés

A Bloomberg szerint nem holmi foltozgatásról van szó, a koreai cég az alapoktól újratervezte a Galaxy Foldot, és készen állnak az újabb sorozatgyártásra. Viszont állítólag ez még nem jelenti azt, hogy a Galaxy Note 10 augusztus 7-i bemutatóján már a hajtogatós telefon új generációját is megvillantják, szóval akkor most el lehet szépen gondolkodni azon, hogy tényleg sikerült-e minden hibát kiküszöbölni, vagy még van mit reszelni.

Az viszont már kifejezetten egyenes lépés, hogy a Samsung Electronics vezérigazgatója, DJ Koh egy interjúban teljes mértékben elismerte, hogy túl gyorsan próbálta piacra vinni a készüléket, főként a versenytársak (Xiaomi, Huawei) hasonló tervei miatt, és ezért ignorálta a tényt, hogy a Galaxy Fold még nincs oda-vissza tesztelve.

Jelenleg egyébként állítólag több mint 2000 készüléken folynak a belső tesztek azért, hogy minden hibalehetőséget kizárjanak és minden funkció megbízhatóságáról meggyőződjenek. Persze jó kérdés, hogy az év eleji huzavona után milyen nagyságú közönséget érdekel majd a hajtogatós mobil, amely az ára miatt már amúgy sem számított volna tömegterméknek, most pedig esélyesen a vevők egy része inkább óvatosságból kihagyja a vásárlást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.