Hirdetés

Olcsóbb lehet a vártnál a Samsung Galaxy Fold 2



|

256 GB tárhelyet kaphat a Samsung következő összehajtható okostelefonja, és olcsóbb lehet, mint az elődje.

Hirdetés

A Samsung Galaxy Fold az egyik első összehajtható okostelefon volt a piacon, de a 696 000 forintos vételára miatt nem lett igazi slágertermék. A jó hír az, hogy az utód, ami elvileg Galaxy Fold 2 néven közelít, olcsóbb lesz az elődjénél. Ezt tudta meg legalábbis exkluzív informátorától a SamMobile, illetve arra is fényt derítettek, hogy az utódba 256 GB tárhelyet szerelnek. Ez ugyan fele annak, amit az első Galaxy Fold kapott, de mindenképp segít majd csökkenti a költségeket, és így végső soron az árcédulán szereplő összeget is. 

Hirdetés

Azt sajnos nem tudni, hogy mennyivel csökkenhet az új modell vételára összességében. Azt viszont igen, hogy a külső kijelző nagyobb lesz az eddiginél, sőt, a belső, összehajtható panel is megnő, 7,3 helyett már 7,7 hüvelykes lesz. Az oldalra futtatott szenzorsáv helyett pedig fúrt szelfikamerával lehet majd számolni. 

Természetesen az egyéb specifikációk terén is előrelépés várható, így erősebb rendszerchipet, 12 GB RAM-ot és összesen 6 kamerát kaphatunk - viszont várnunk kell rá. A szivárgások alapján csak a harmadik negyedévre várhatjuk a Galaxy Fold 2-t, a bemutatójára pedig legjobb esetben is a Galaxy Note 20-ról szóló, várhatóan augusztusi rendezvényen kerülhet sor. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.