Hirdetés

Már a Samsung Galaxy Note 20 kinézetéről jönnek képek



|

Alig jelent meg az S20 család, máris az őszi erőgéppel foglalkoznak a hírek. Erős óriás lehet, de az S20 böszme kameraszigetét megtarthatja.

Hirdetés

Megszokhattuk, hogy az év elején megérkezik a Samsung aktuális Galaxy S sorozata, amivel nagyjából irányt is ad az adott évben megjelenő többi csúcsmobilnak. Az S20 modellek bejelentése után természetesen sok egyéb készülék érkezik a középkategóriában, de a legnagyobb érdeklődés ilyenkor egyre inkább a nyár végi bemutatókkal beharangozott Note modellek felé fordul. Igen, kicsit olyan ez, mint amikor az egyszeri zenész kijön a stúdióból, kezében a nulla napos új lemezzel, és az első interjúban már arról faggatják, mit tervez a következőre. De tény, hogy míg a Galaxy S sorozat hozza az adott év csúcsmobilos divatját, a Note-tól várják az épp elérhető maximális mobilos izomerőt, tudást és méretet, szóval érthető a várakozás.

Hirdetés

Persze ennyivel a nyár végére várható bejelentés előtt nagyon nehéz bármit is pontosan megjósolni a következő Note szériával kapcsolatban, de az eddigi modellek fejlődését, valamint a nemrég megjelent S20-ak irányvonalát figyelembe véve jósolni már lehet, ezért elkészültek az első renderelt képek arról, milyen lehet a Galaxy Note 20.

Láthatóan hatalmas elrugaszkodásra senki nem számít az eddigi irányvonaltól, ami érthető is a járt és járatlan útról szóló szólást ismerve. Abban mindenesetre a rendereket készítők biztosak, hogy mivel a Note mobilok mindig az izomerő maximumát hozzák, a következő sorozat is valamivel vastagabb, robosztusabb felépítésű lesz az S20-aknál, viszont szerintük a nemrég bemutatott telefonok kamerás képességei annyira rendben vannak, hogy szinte változtatás nélkül kerülnek át az őszi készülékekre is.

Természetesen az ikonikus Note-érintőtollak sem maradhatnak ki - tetszenek tudni, az S-Penek, amiket az S-hole tárol: tessék hangosan is kiejteni, és elgondolkozni azon, hogy a Samsungnak még tényleg senki se szólt vajon az ass szó jelentéséről? Már csak egy kérdés maradt, ami viszont tényleg érdekes lehet: a Note ugyebár eddig abban is különbözött a Galaxy S sorozattól, hogy itt nagyobb kijelzős modellekre lehetett számítani - de most vajon mi lesz a helyzet, ha az S20 legnagyobb kiépítése 6,9 hüvelykes panelt kapott? Megmarad a méret-rálicitálás, és lesz 7 hüvelykesnél nagyobb Note is? Ha igen, gyártanak majd hozzá Samsung farmereket is megfelelően megnagyobbított zsebekkel? Megannyi kínzó kérdés - mindenesetre a mobilokról esélyesen sok valós infó kiszivárog előzetesen, legalábbis akkor, ha ugyanannyira lyukas lesz a gyártó titoktartási rendszere, mint az S20-ak esetében, amelyekről a bemutató előtt jóval már szinte mindent tudni lehetett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.