Kipróbáltuk a Samsung Galaxy Note 8-at: szép, erős és drága visszatérés

|

Megnéztük a bejelentést, aztán megfogdostuk az izommobilt. Jó érzés volt, bár ha már fizetnünk kellett volna érte, az egyik szemünk sírna. Meg tikkelne is.

Hirdetés

A tavalyi balsikerek után egy ideig az is kérdés volt, lesz-e még Note mobil, de a gyártó a legjobb taktikát választotta: büszkén felvállalta a történteket, és még nagyobb fokozatra kapcsolt. A mai bejelentésen DJ Koh, a Samsung mobil üzletágának elnöke egy kifejezetten szívhezszóló bevezetővel nyitott, ahol egy pillanatig sem próbálta kendőzni a Note 7 kálváriáját, vagy ide-oda kenegetni a felelősséget. Ez van, valamit eltoltunk, de ettől csak még elhivatottabbak lettünk - foglalta össze az elmúlt egy évet. Aztán megvillantotta az idei év eddigi legerősebb mobilját.

Hirdetés

Hogy miért maradtak a Note megnevezésnél? Mert meggyőződésük, hogy a tavalyi akku-para ellenére a szériát szeretik, és egyébként a felméréseik szerint tényleg így van. Füst és durr ide vagy oda, az eddigi Note-tulajok 80 százaléka kifejezetten szerette a telefonját, és háromnegyedük állította, hogy életük eddigi legjobb mobilja volt a Samsung csúcskészüléke. Szóval a vezető szerint egyértelmű volt a folytatás: nem elmismásolni kell a múltat, hanem a kudarcokból új erőt merítve csakazértis Note 8-cal kell folytatni, ráadásul nem is akármilyennel.

Karcsú, szép, óriási és brutális

Nem is azzal folytatom, milyen marketing-szövegek követték egymást a Note 8 bejelentésén, hát persze, hogy minden mobil szebb, jobb, okosabb az előzőknél, és elhangzik legalább fél tucat "az eddigi leg..." is. Szóval ahogy lehetőség adódott, rávetettem magam a tesztpéldányra, ami első látásra egy kicsit nagyobb kijelzős S8+ képét mutatta, amibe belefér egy toll is.

Hirdetés

A frontoldalt szinte teljesen betölti az oldalsó káva nélküli QHD+ kijelző, amelyet ezúttal 6,3 hüvelykes képátlóra méreteztek. Nekem sajnos vesszőparipám a hajlított kijelző visszássága: értem én, hogy szép, és hogy már meg lehet csinálni ilyet is, de ettől még a telefont normálisan kézben tartva akaratlanul is rányom az ember valamire a széleken. Mindenesetre az idei Note szélein valahogy emberközelibb lett a hajlítás, még mindig ott van természetesen, de "foghatóbbra" sikerült faragni.

Hirdetés

A telefon továbbra is hatalmas, de egyrészt nagyot változtak az idők az első Note óta, akkor még óriási különbség volt az óriásmobil és az átlagos kijelzőméretek között, ma viszont már nem ritka a 6 hüvelyk környéki mobil másoknál sem. Másrészt a faltól falig kijelző miatt karcsú tudott maradni az összhatás (74,8 x 162,56 x 8,6 mm) annak ellenére, hogy a tömeg 22 grammal több, mint az előző változaté (195 grammnál járunk). De aki Note-ot vesz, ezért veszi: legyen nagy, erős, és kicsit több, mint egy hagyományos telefon - ez utóbbi nagyon is jellemző a Note 8-ra, de erre később visszatérünk.

Telefont tolláról

Természetesen idén sem maradt el az érintőtoll, amit valahogy képtelenek átnevezni a kissé kényelmetlen S-pen névről (ejtsd ki szépen, és gondold végig, mit jelent angolul, azt pedig mondani se merjük, hogy a tokja nem más, mint az S-hole). Szóval ahelyett, hogy ezzel viccelődöm, rá is megyek inkább a tudására, mert az bizony az előző Note óta is fejlődött. Egyrészt keskenyebb lett a hegye, mindössze 0,7 milliméteres, ráadásul srófolták a nyomásérzékenységet is, amely most 4096 nyomási erősséget különböztet meg. Ezáltal sokkal részletesebb és szebb rajzokat tudunk összeművészkedni az egyébként is szép nagy kijelzőn.

Itt sütnék el egy másik új funkciót is, amellyel a lezárt kijelzőre tudunk jegyzetelni a tollal: volt már hasonló, de most már akár száz oldalnyi memót is összeírogathatunk magunknak (bevásárlólistától a sajtótájékoztatón készített jegyzetekig). Apropó, a ceruzát használhatjuk arra is, hogy egy idegen nyelvű szövegrészletet kijelölve automatikusan lefordítsuk azt, ha pedig egy összegre koppintunk a heggyel, azt átszámolja az általunk keresett pénznemre, ahogy a mértékegységek között is gyorsan válthatunk ezzel a módszerrel. Kicsi, kényelmi szolgáltatás, lehet, hogy nem nagy lépés, de látszik, hogy igyekeznek folyamatosan valami aprósággal bővíteni a mobil (és a toll) tudását.

Itt az erő, itt az izom, ezt meg épp egy Note-on írom

Hirdetés

Egyébként nem csak a megjelenés hajaz elsőre az S8+ mobilra, a hardver is hasonló alapokra épít. A processzor konkrétan ugyanaz, ami mondjuk nem csoda, hiszen azóta sem igazán jött ki erősebb, viszont memóriából már 6 gigabájton garázdálkodhatunk. A belső tárhely 64 GB, amit szerencsére a unibody kialakítás ellenére is bővíthetünk SD memóriakártyával. A hazai képviselet információi szerint a magyar mobilszolgáltatóknál szimpla SIM kártyás modelleket lehet majd kapni, míg a független modellek duál SIM-esek lesznek: ezeknél viszont sajnos az a megoldás nyert, hogy vagy két SIM kártyát használunk, vagy egy SIM-et és egy SD memóriakártyát, a kettő együtt bizony bajos. Ügyes viszont a két SIM kezelése, a hívószámhoz kapcsolódó alkalmazásokat, mint amilyen a WhatsApp, gyermeki egyszerűséggel duplázhatjuk, így a két számra mutató két ugyanolyan app vígan futhat akár egymás mellett is.

Gondolom, jó sokan kíváncsiak már az akkura: a Note 7 3500 mAh kapacitású áramforrásából valamelyest visszavettek, minden bizonnyal épp a biztonság érdekében, de a 3300 mAh sem hangzik kevésnek (persze az így elérhető üzemidőt majd akkor tudjuk megmondani, ha hosszabb tesztre is lehetőségünk lesz).

(Most pedig lapozzunk egyet, mert olyan hosszú lett ez a gyorsteszt, hogy lelóg a monitorról alul. Jön a kamera, a szoftveres okosságok, a dokkolós móka, és végül a feketeleves, tehát az ár. Katt a második oldalra, aztán mondom tovább!)

Hirdetés

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.