Hirdetés

A koronavírust okolják a Samsung Galaxy S20 mobilok gyenge eladásai miatt

|

A szakértők szerint a következő hetekben még javulhatnak a három Galaxy S20 okostelefon eladásai.

Hirdetés

A Samsung Galaxy S20-as szériája Dél-Koreában már kapható, azonban különböző okok miatt a kezdeti eladások nem olyan magasak, mint amire a Samsung maga számított mindeddig. A The Korea Herald szerint a gyártó 70 800 darab Galaxy S20 szériás készüléket tudott eladni a hazai piacán csütörtökön, ami jóval alacsonyabb mennyiség, mint a Galaxy S10 és a Galaxy Note 10 sorozatok nyitánya. Azokból az első napon 140 000 és 220 000 darabot sikerült eladnia a vállalatnak. 

Hirdetés

A dél-koreai telekomcégek azon a véleményen vannak, hogy az eladásokat a koronavírus hatásai vetették vissza, ugyanis jóval kevesebb ember hajlandó a boltokba látogatni. Emellett okolják még az új csúcsmobilok magas árát és a vártnál kevésbé vonzó akciókat. 

Hazánkban a legkisebb Galaxy S20-as modell vételára  324 990 forint, míg a Galaxy S20+ már 359 990 forintba kerül. Aki 5G-s modellt akar, annak 394 990 forintot kell fizetnie, de akár be is ruházhat egy 484 990 forintos Galaxy S20 Ultrára. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár