Hirdetés

A Samsung Galaxy S21 lehet az első mobil kijelző alá épített szelfikamerával



|

A jövő évi Galaxy S csúcskészülék a pletykák szerint többek között ebben tűnne ki a riválisok egyre zsúfoltabb mezőnyéből.

Hirdetés

Egészen 2018 óta lehet hallani a pletykákat, hogy a Samsung minden egyes szenzort az okostelefonok kijelzői alá szeretne építeni, és így eltüntetni a belógó szenzorsávokat, kamerákat. Ice Universe forrásai szerint a dél-koreai gyártó most azt fontolgatja, hogy a jövő évi Galaxy S csúcsmodelleknél már a képernyő alá építi a szelfikamerát. Egyesek szerint Galaxy S30 lesz a 2021-es sorozat neve, Ice Universe szerint az évszámot követné a Samsung, vagyis a Galaxy S21 széria jön majd. 

Hirdetés

A korábbi szó-beszédek ellenére a Galaxy Note 20-ra még nem áll majd készen ez a technológia, vagyis hasonló bevezetésre lehet majd számítani, mint korábban a képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasónál. 

Természetesen nem a Galaxy S21 lesz az első konkrét mobil, amibe kijelző alá építenék a szelfikamerát, de ez lenne az első, ami ténylegesen meg is jelenik a piacon. Az Oppo és a Xiaomi ugyanis már tavaly nyáron villantottak ilyen megoldást, de később bevallották, hogy túl sok kompromisszumot kell kötni a minőség terén, így a technológia eddig sorozatgyártásra még nem volt alkalmas. Könnyen lehet, hogy az áttörést elsőként a Samsung éri el, utána pedig követheti a többi gyártó. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.