Hirdetés

Kézmosást segítő app érkezett a Samsung okosórákra



|

Már nem csak a Wear OS-alapú okosórák emlékeztetnek a kézmosásra, a Samsung viselhető eszközei is segítenek ebben.

Hirdetés

A koronavírusjárvány miatt nagy figyelmet szentelnek mindenhol a megfelelő kézmosási technika bemutatására és oktatására, elvégre ez az egyik legjobb megelőzési módszer a vírus ellen. A Google többek között azzal igyekezett motiválni az embereket, hogy a Wear OS-alapú okosóráknál 3 óránként emlékeztetőt küld. Most a Samsung is hasonló újítással állt elő a Galaxy okosórákhoz. 

Hirdetés

A Samsung appját Hand Wash néven lehet megtalálni, ez nem egy extra funkció az Óra appon belül, hanem konkrétan egy önálló alkalmazás. A Galaxy Store-ban lehet megtalálni, majd telepíteni, vagyis erről kevesebben értesülnek majd, mint a Google erőteljesebben népszerűsített funkciójáról. 

A Hand Wash app ugyanakkor több funkciót kínál, sőt, még számlapként is beállítható a gyorsabb indításhoz. Megmutatja, hogy mennyiszer mostunk eddig kezet, illetve mikor voltunk utoljára a csapnál. A Google 40 másodperces kézmosási gyakorlatot is indít a kijelzőn, a Samsungnál beérték 25 másodperccel. Az óra természetesen rezeg, ha az idő letelt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.