Hirdetés

Nem Fold lesz a következő hajtogatós Samsung mobil neve



|

A jelek szerint a névadással is megkülönböztetik, merre nyitható a kijelző, a Galaxy Fold 2 nevet egyelőre elfelejthetjük.

Hirdetés

Kalandos sorsa van a Samsung második hajtogatható kijelzős mobiljának, pedig még meg sem jelent. Az első hírek már akkor megérkeztek arról, hogy a koreai gyártó tervezi a következő origami-mobilt, amikor az első Galaxy Fold még nem is jelent meg a boltokban. Aztán kiderült, hogy nagyobb jelentőssége lesz annál, mintha egyszerűen valaminek a második generációja lenne, hiszen a majdnem fél éves csúszásba és erős arcvesztésbe kerülő műszaki problémák miatt ennek a második hajtogatható paneles készüléknek amolyan rebootként is működnie kell, és sokkal jobb startot produkálni a felemás sikerű Foldnál.

Hirdetés

Talán ezért sem meglepő, hogy az egyre több helyről kiszivárgó adatok szerint az újdonság nem a tavalyi készülék dizájnját követve, könyvszerűen csukódik majd, inkább a régi flipes mobilokhoz, például a klasszikus Motorola vagy egyes régi Nokia és Ericsson készülékekhez hasonlóan a keskenyebb irányban hajtható vissza. És innentől már nem is szorul nagy magyarázatra, hogy a legfrissebb források szerint nem is Galaxy Fold 2 néven jelenik meg, de nem is a korábban már megismert Bloom nevet kapja meg - ez utóbbi a jelek szerint csak amolyan kódnév volt a fejlesztés alatt. A boltokban jelen állás szerint Galaxy Z Flip néven kereshetjük majd.

Egyre többen tudni vélik azt is, hogy a tavalyi Fold után a Z Flip már most február 11-én, a Samsung szokásos év eleji csúcsmobil-bejelentésén megmutathatja magát. A Flip kitételt értjük is, a Z viszont érdekes - ha ezzel azt jelzik, hogy itt más tengely mentén hajtogatható a kijelző, akkor kissé furán jön ki a matek, hiszen eddig valóban az Y tengelyt használta a Galaxy Fold, de a Flipnél a hajtás nem a Z, hanem az X tengelyen történik. Tetszenek tudni, Z-vel a térbeli harmadik dimenziós tengelyt szokás ábrázolni, de biztos lesz erre is magyarázat.

A végleges nevet bennfentes forrásból tudni vélő Ice universe egyébként nem igazán szokott tévedni, sok egyéb esetben bejött már, amit hivatalos bejelentések előtt jósolni szoktak. Viszont arról továbbra is csak gyenge lábakon álló híresztelések vannak, mit tud majd az új mobil azon kívül, hogy a kijelzője egyik felét rálappanthatjuk a másikra. Egyes pletykák szerint a tavalyi Qualcomm csúcslapka, a Snapdragon 855 dolgozik majd benne, és emlegetnek egy minden eddiginél gyorsabb töltési opciót is, de ezek igazolásával már lehet, hogy inkább meg kell várnunk február 11-ét. Aztán majd koppanunk, ha valami tök más derül ki, az új mobilt Galaxy W Lajos néven hozzák ki, és nem is hajtogatni, hanem felgöngyölni lehet, mint a palacsintát... Ki tudja?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.