Hirdetés

Samsung kijelzőt és Sony szenzort kaphatnak a Huawei mobilok



|

Egyre több cég kaphat különleges engedélyt a Huawei-jel való közös munkára, újra van remény a Huawei mobilpiaci feltámadására.

Hirdetés

A Huawei nemrég mutatta be a Mate 40 szériáját, amelyből a Pro modell remekül sikerült, és a DxOMark tesztjén is tarolt. Az amerikai korlátozások miatt viszont kezdett úgy kinézni, hogy ez lesz a kínai gyártó utolsó okostelefonja, emellett pedig készül az Android elhagyására, és az átállásra a Harmony OS-re a régebbi mobilokon is (erre több pletyka és egy interjú is utal).

A Huawei szorult helyzete mellett a legtöbb partnere már kért speciális licencet az amerikai kormánytól, hogy újra együtt dolgozhassanak a felek. 

Hirdetés

A Reuters úgy tudja, hogy a Samsung Display kapott is. Azt nem tudni, hogy milyen képernyőkre vonatkozik az engedély, illetve a szükséges egyéb alkatrészekre is kiterjed-e (ugyanis az ezeket gyártó cégek számára is szükséges külön licenc, hogy a Samsung kijelzőket értékesíthessen a Huawei számára). Ezzel egyszerre egyébként a Sony és az OmniVision is engedélyt kaptak, hogy ellássák a Huawei-t CMOS képkezelő szenzorokkal. 

A Financial Times forrásai szerint az amerikai kormány úgy döntött, hogy megkegyelmez a Huawei fogyasztói ágazata számára, és csak olyan dolgokat tilt és akadályoz ezután, amiket közvetlenül a Huawei 5G-s üzletága használna. Vagyis állítólag engedik a Huawei-nek, hogy visszatérjen a mobilpiacra, teljes gőzzel. Persze ehhez feltétlen szükség lesz a nyugaton való feltámadás érdekében a Google-re is (ami pedig a Harmony OS-t illeti, az állítólag megjelenhetne Kínában, máshol pedig visszatérnének a Google-höz). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.