Hirdetés

Sokak szerint Hitlerre hasonlított, így mennie kellett az Amazon app logójának



|

Az Amazon megpróbálta csendben intézni a cserét, de ahogy a furcsa logót, úgy annak cseréjét is kiszúrta az internet népe.

Hirdetés

Őrületes tempóban növekszik az Amazon, melynek tulajdonosa folyamatosan versenyben van a világ leggazdagabb emberének címéért. A webáruház már régen túlmutat egy egyszerű netes bolton, az Amazon ugyanis játékot csinál, technológiát fejleszt és szinte minden héten valamilyen új projektbe kezdenek bele.

A koronavírus alatt erősen bepörögtek a webshopok, ennek köszönhetően pedig az Amazon is sokkal nagyobb forgalmat generál. Biztosan ez is motiválta a felelősöket, hogy kicsit alakítsák át a telefonos app logóját, hiszen az már 5 éve ugyan úgy nézett ki.

Hirdetés

Ezzel nem is lett volna semmi baj, az ikon azonban közel sem nyerte el mindenkinek a tetszését. Az új embléma elhagyta az Amazon feliratot, helyette csak a céggel már összeolvadt mosoly szimbólum szerepel, továbbá a tetején egy kék ragasztószalagszerűség kapott helyet.

Ez azonban, sokaknak a Hitler által is viselt bajuszt juttatta eszébe, bár ehhez azért elég szabadon kell asszociálni, de az internet népe megugrotta ezt a feladatot.

A problémás ikont balra, míg a javított jobbra látható. Nem csak a doboz tetején elhelyezett ragasztószalag (vagy bajusz, ugyebár) változott azonban meg, hanem a bőr tónusú barna is átalakult, hogy még inkább egy dobozra hasonlítson. Nem mi mondjuk, hanem az alkotók, ezekbe az ikonokba továbbra is számtalan dolgot bele lehet látni szerintünk, ha nincs embernek jobb dolga.

Szerintetek csak belemagyarázták, vagy tényleg problémás volt az Amazon első próbálkozása a stílusváltásra?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.