Hirdetés

Sokkal gyorsabban veszítenek értékükből az androidos telefonok, mint az iPhone-ok



|

Az Androidot használó csúcskészülékek a megjelenésük után egy évvel lényegesen kevesebbet érnek, mint az Apple készülékei.

Hirdetés

Az Apple termékei mellett szóló erős érvek egyike, hogy a cég sokáig támogatja új frissítésekkel az eszközeit; a tavaly megjelent iOS 14 még a 2015-ös iPhone 6S-re is telepíthető volt. Sokat számít ez akkor, ha az értékcsökkenést figyeljük, mert bár nem kell évente okostelefont cserélni, amikor váltásra kerül a sor, nem mindegy, mennyiért tudunk továbbadni használt eszközeinken, vagy épp mennyiért számítják be a gyártók vagy szolgáltatók.

A BankMyCell felméréséből kiderült, hogy az androidos csúcskészülékek beszámítási ára a megjelenés után egy évvel az eredeti árhoz képest 33,62 százalékkal kevesebb, míg az iPhone-oké csak 16,7 százalékkal. Két év után előbbi esetében 61,5%-os, utóbbinál 35,7 százalékos esés tapasztalható meg.

Hirdetés

A 2019-es év két legfontosabb készülékcsaládját, a Samsung Galaxy S20-ast és az iPhone 11-est összehasonlítva szintén hasonló arány látható: míg a sima S20 34,78%-kal ér kevesebbet, az iPhone 11 csak 12,84%-kal; az S20+ és az iPhone 11 Pro esetében 30,59%, valamint 21,31% az értékcsökkenés, az S20 Ultránál és az iPhone 11 Pro Maxnál pedig 36,3% és 15,96%.

A legkevésbé értéktartók között vannak a Google Pixel készülékei, amik közül a Pixel 4-nél 40,56%-os esés volt megfigyelhető, de a Sony, a Motorola és a HTC ugyancsak nem teljesített túl jól (rendre 39,51%, 42,57% és 53,08% a 12 hónap után látott zuhanás).

BankMyCell oldalán látható egy táblázat is, amiben számos készülék megtalálható. Az értékek azt mutatják, 2020 és 2021 között hogyan változott az egyes készülékek beszámítási ára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.