Hirdetés

Sony WH-1000XM5 teszt - na, ilyen az igazi zajszűrés



|

Ötödik kiadásához érkezett a Sony népszerű BT-fejhallgatója, de vajon hol volt a legnagyobb szükség a fejlesztésre, ami megér 40 ezer forintos felárat?

Hirdetés

Vitathatatlan tény, hogy a Sony nagyon jól tudja, hogyan is kell jó fül- vagy fejhallgatót készíteni. Amikor a Bluetooth technológia elérte a megfelelő szintet, elsők között vetette rá magát a vezeték nélküli, mobillal használható fejhallgatók piacára is, de elkövetett egy öreg hibát: már elsőre is nagyon jó terméket készített. Az eredeti WH-1000XM kiválóan sikerült, így évről évre keményen meg kellett küzdeni azért, hogy jobbat, csábítót készítsenek. Az utoljára 2020-ban frissített WH-fejhallgatószéria egy év kihagyással idén tavasszal kapta meg új családtagját, aminél némi rizikót is vállalt a Sony, ugyanis szakított a már bevált formával és dizájnnal.

Hirdetés

Modernizált külső

Az elsőtől a negyedik WH-1000XM fejhallgatóig a dizájn nem sokat változott, a Sony mérnökei a hangminőségen, az extra funkciókon, a hívás minőségén, de leginkább a zajszűrésen és aktív zajelnyomáson dolgoztak. Ennek az eredménye a tartós siker lett, ám az ötödik kiadásnál alaposan átszabták a külsőt is. Az ovális fülkagylókhoz immáron külön, hengeres nyakakkal csatlakozik az egyszeres kialakítású, viszonylag keskeny pánt. Ezt teljes hosszában kipárnázták belülről, a fejhallgató egészére pedig leginkább az igaz, hogy kevesebb lett a határozott él, könnyen összecsukható a WH-1000XM5, bár teljesen összehajtani azért még nem lehet. A környezettudatos csomagolásban egy kemény hordtáskát is találsz, amelybe ötletesen még a kábeleket is elrejtheted.

A kecsesebb külső nem járt súlyvesztéssel, továbbra is 250 grammal számolhatsz. A borítás teljes egészében ABS műanyagból készült, sőt, még az állítható méretű pánt is, amitől talán egyesek úgy érezhetik, kicsit kevésbé prémium az új Sony fejhallgató, de a masszivitással, strapabírósággal nekünk nem akadt gondunk, a tapintás is kellemes, de az majd csak hosszabb használat után derül ki, mennyire tartós mindez.

A memóriahabos párnázott részeket szintetikus bőr fedi: minőségi és kellemes, a pánt összetartó ereje pedig ideális - se nem túl erős, se nem túl gyenge, akár hosszú órákon át is kényelmes viselet.

A zene, a hangzás és az extrák

A kagylókban immáron vadonatúj fejlesztésű, 30 mm-es hangszórók dolgoznak, amelyeket összesen 8 mikrofon és a V1-es processzor (és QN1 HD zajszűrő CPU) egészít ki. A rengeteg mikrofon célja, hogy minden frekvenciasávban meggyőző zajelnyomást élvezhessünk, a V1-nek pedig olyan finomságokra is van ereje, mint például a környezetfüggő zajszűrés. A már korábbról ismert funkciók közül ismét itt üdvözölhetjük a DSEE Extreme technológiát (a tömörített zenék feljavításáért felel), valamint az LDAC technológia is elérhető, ám legnagyobb sajnálatunkra az aptX és az aptX HD nem támogatott ezúttal sem. Szintén furcsa döntés, hogy a Sony, mint az NFC nagy támogatója az XM5-ből egyszerűen kihagyta ezt a funkciót.

Az extrák között a helyhez és mozgáshoz kötött zajszűrés az igazán látványos, a jobb fülkagylóhoz tett tenyérrel lehalkítható zene, a beszédfelismerésre megállított zenelejátszás említhető meg nagyon hasznos funkcióként. Ilyen esetekben a mikrofonokat is beveti a fejhallgató, hogy tisztán halljuk a külső zajokat és beszédet. A speciális extrák ennél is hangzatosabbak: például a fülkagyló formájához igazított hangzás és a 360 Reality Audio. A WH-1000XM5 emellett a két eszköz egyidejű kapcsolódását is támogatja (Multi Device), ami szintén hasznos szolgáltatás.

A hívásminőségen sokat javítottak a mérnökök: négy mikrofon a zajszűrésen, a szélzaj csökkentésén és a beszédhang tiszta vételén dolgozik, méghozzá igen jó eredménnyel. Szintén csak jókat tudunk elmondani az üzemidőről: maradt a 30 óra aktív zajszűréssel és BT-kapcsolattal, ha viszont a zajszűrésről lemondasz, 40 óra az üzemidő. Ha ez is kevés, van gyorstöltés funkció a Type-C csatlakozón keresztül.

A hangzásban ismételten kiemelkedőt alkotott a Sony,

meg is lepődtünk volna, ha ez másképp alakul.

A szellős sztereó hangzás nagyon kellemes, a fejhallgató teljes hangerőn sem torzít, a különböző frekvenciájú hangok nem összemosottak. Még a legagresszívabb basszus közepette is tisztán szólalnak meg a közép-magashangok. A basszus kellő energiával szólal meg, miközben a kagylók nem remegnek és nem akarnak leesni az ember fejéről és ez egy igazán szerethető tulajdonsága a WH-1000XM5-nek. Ha a BT-kapcsolat nem elsődlegesen fontos, akár normál jacken is csatlakoztathatod a fejhallgatódat, ami szintén egy kellemes extra.

Voltak már mellényúlásai a Sony-nak (még audióban is), ám a WH-1000-es családnál sikerült minden generációval betalálni. A legújabb, ötödik generációs modell nem csupán hozza elődeinek minőségi hangzását és zajszűrését, de túl is szárnyalja azokét, miközben vadonatúj dizájnt is kapott. A letisztult külső nekünk tetszett, de az ABS műanyag tartósságát előre megjósolni nem tudjuk. A Sony Connect alkalmazás sok-sok extra funkciót kínál és bizony ezek között több a hasznos, mint a felesleges, beleértve a belehallgatást, az adaptív zajszűrést, a két eszköz egyidejű csatlakoztathatóságát, a beszédfelismerést és még sorolhatnánk.

Az aptX HD támogatása kellemes extra lett volna, az ABS helyett a fém már bizonyított (a pántnál), az érintésérzékeny vezérlést szokni és tanulni kell, de hiába keresünk a kákán is csomót, a WH-1000XM5 egyszerűen szuper. Az viszont már kevésbé örömteli, hogy az új modell 40 ezer forinttal drágább, mint az XM4 (vagy igencsak vonzó konkurensei, mint a Bose 700 vagy a Sennheiser Momentum 3), ami nagyon komoly áremelés - reméljük, ez idővel szelídülni fog.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.