Hirdetés

A Sony Xperia 1 szó szerint kilóg a sorból



|

Sokáig várt a Sony egy igazán erős dizájnváltással, most viszont talált egy valóban egyedi utat: az új generációban extrém magas készülékek érkeztek.

Hirdetés

Egykor az androidos mezőny vezető gyártói között emlegettük a Sonyt, aztán valahogy beragadtak egy túl sokáig erőltetett dizájnban, miközben a legnagyobb gyártók (és a hihetetlenül gyorsan felnövő távol-keleti versenytársak) izgalmasabbnál izgalmasabb új koncepciókkal indultak a trónért. Aztán jött az észbe kapás és pár évnyi tétova útkeresés, de most úgy tűnik, a japán gyártó talált egy sajátnak mondható friss utat az ultramagas mobilok formájában.

Hirdetés

Tavaly még Xperia XZ3 néven adott ki csúcsra szánt telefont a Sony, ezért az Xperia 1 neve is jelzi, hogy itt most nagy váltást akar bemutatni a cég. Az új modellre ránézve elsőre látható is, miről van szó: a mobil kijelzője 21:9 képarányt kapott, tehát szó szerint kimagaslik a konkurencia modelljei közül, a még jobban elnyújtott megjelenítőn még több adatot tudunk elhelyezni, még nagyobb és látványosabb appok futhatnak (vagy épp kettő egymás mellett).

A csúcsmodell Xperia 1 mellett egyébként egy valamivel olcsóbb páros, az Xperia 10 és 10 Plus is megérkezett a barcelonai Mobile World Congress összes termeibe, és a további két modell szintén ezt a magasított dizájnt kapta. De nézzük, mit tud a legerősebb idei Sony mobil!

De megnőttél, fiam, mintha húznának!

Szóval, mindamellett, hogy látványra és érzetre karcsú és elegáns a telefon, a hosszított kijelző miatt 16,69 centisre nőtt (viszonyítási alapként az iPhone XS 14,35 centis). Oké, a kissé szűkre szabott farmerzsebekből így jobban kiáll majd az Xperia 1, de pont a nyújtás miatt tűnik még karcsúbbnak és elegánsabbnak sok más hasonló nagyságú telefonnál. Emellett a Sony szerint a mobilok használata is indokolja, hogy pont vertikálisan legyen egyre nagyobb hely a kijelzőn: lentről felfelé görgetjük a weboldalakat, a Facebookot, Instagramot, így olvasunk hosszú e-maileket és így tovább. Emellett az erős mobilokban már simán megy az osztott kijelzős multitasking, és egy ilyen hosszú kijelzőn sokkal kényelmesebb mondjuk egy Google navigációt rögzíteni a képernyő tetején, miközben továbbra is egy kockánál sokkal nagyobb területet használhatunk más appok futtatására és megjelenítésére.

Tény, hogy a megjeleníteni kívánt tartalmak egy része jelenleg más képarányokra van optimalizálva, így esélyes, hogy amíg nem állnak át a szolgáltatók ennek kezelésére is, addig YouTube-on vagy több játékban is fekete csíkok maradnak alul és felül.

A magasság nem minden

Persze dőreség lenne csak egy magas mobilként elintézni az Xperia 1-et, hiszen minőségi alkatrészekkel és funkciókkal is felruházták. A hátoldalon például tripla kamera található 12 megapixeles lencsékkel: egyikük egy optikai stabilizátorral ellátott 26mm-es, a másik egy 52 mm-es tele (szintén optikai stabilizátorral), a harmadik pedig egy 16 mm-es szuper-széles látószögű. A 4K OLED kijelző alatt Snapdragon 855 dolgozik 6 GB RAM és 128 GB tárhely mellett, a készülékház pedig vízálló. Az ujjlenyomat-olvasó a készülék oldalára került.

A Sony további két versenyzője a 21:9 arányú kijelzők mellett kissé pénztárcabarátabb kiépítéseket kapott. Az Xperia 10-ben 6 hüvelykes LCD kijelzőt, 3 GB RAM-ot és 64 GB tárhelyet találunk Snapdragon 630 rendszerchip mellett. Az Xperia 10 Plus kijelzője 6,5 hüvelykes LCD, amely mögött 4 GB RAM és 64 GB tárhely figyel.

A két olcsóbb modell a nemzetközi piacon március 18-án debütál, de az árakat még nem tudni, ahogy az Xperia 1 árcédulájának tartalma is ismeretlen, ez a modell késő tavasszal kerül a boltokba.

Ha még több hír és cikk is érdekel a 2019-es Mobile World Congress újdonságairól, kattints!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.