Hirdetés

Sosem kell töltőre dugni az Urbanista napelemes fejhallgatóját?

|

Elvileg bármilyen és bármennyi fény jó a Los Angeles nevű, vezeték nélküli fejhallgatónak, de persze ez is csak hibrid módon tud működni igazán.

Hirdetés

Ha úgy vesszük, nem az első a saját kategóriájában, de a svéd Urbanista új, Los Angeles névre hallgató, vezeték nélküli, aktív zajszűrős fejhallgatója - ahogy a cég is fogalmaz - "gyakorlatilag végtelen" üzemidővel bír annak hála, hogy napenergia felhasználásával képes tölteni magát.

Noha 750 mAh-s akkumulátorát USB-C-n keresztül hagyományos módon is feltölthetjük, ily módon pedig az eszköz legfeljebb 50 órát bír, a legvonzóbb ígéret így is a bármilyen, akár bel- vagy kültéren magába szívott fény nyújtotta működés, habár így azért már kompromisszumokat kell kötnünk. Elsősorban azért is, mert természetesen nem mindegy, hogy mennyi és milyen minőségű fény éri a fejhallgatót.

Hirdetés

Az Urbanista szerint, ha ragyogó napunk van, akkor akár egy óra is elég ahhoz, hogy a Los Angeles három óra üzemidőt nyújtson, felhős időben viszont az utóbbi két órára rövidül. Mondjuk természetesen épp a rossz időjárást hivatott áthidalni a már említett vezetékes töltési lehetőség egyfajta hibrid megoldásként.

Emellett beépített mikrofonjának hála Sirihez és a Google Asszisztenshez is ért, Bluetooth 5.0-t használ, környezeti hangmódot is tud, továbbá hasonszőrű társaival egyetemben ő is automatikusan érzékeli, amikor fejre kerül, valamint még külön tok is jár hozzá. Amerikai fogyasztói ára 199 dollár (kb. 60 ezer forint) lesz, megjelenni pedig a nyár elején fog.

A JBL amúgy már 2019-ben előrukkolt hasonló megoldással, igaz, arra akkor még csak közösségi finanszírozási kampányt indítottak, a Reflect Eternal gyártása pedig máig nem indult el. A cég 2020. decemberi magyarázata szerint természetesen a járvány miatt csúsznak ennyit, ezért is ajánlják fel a támogatóknak, hogy ha szeretnék, visszafizetik nekik a pénzt.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.