Hirdetés

Steven Spielberg: „a mesterséges intelligenciától kitör a frász”



|

A rendezőt a mesterséges intelligencia és a művészet kapcsolatáról kérdezték.

Hirdetés

Steven Spielberg számára nem idegen terület a mesterséges intelligencia témaköre, már csak azért sem, mert ő rendezte az A.I. - Mesterséges értelem című filmet. Ennek ellenére a rendezőt kifejezetten aggasztja a technológia fejlődése.

Spielberg a Late Show With Stephen Colbert vendégeként beszélt a témáról, miután a műsorvezető megkérdezte, hogy mi a véleménye a mesterséges intelligencia és a művészetek találkozásáról. A talkshow házigazdája rámutatott, hogy a Netflix a nemrég bemutatott The Dog & The Boy című animációs rövidfilmhez egy mesterséges intelligenciával készíttette el a háttérképeket.

Hirdetés

A rendező elmondta, hogy kezdetben nagyon lelkes volt a gondolattól, hogy az emberek a mesterséges intelligencia segítségével hozhatnak létre művészeti alkotásokat, de gyorsan pontosította is magát, és úgy fogalmazott, hogy a technológia által létrehozott művek kifejezetten nyugtalanítják.

"Fogsz valamit, amit készítettél, majd egy számítógépnek önállóságot adsz a saját nézőpontod és a saját emberi lényed felett. Pedig az emberi lélek elképzelhetetlen dolog, olyasmi, amit szavakkal nem lehet leírni és egy algoritmus sem képes létrehozni. Ez olyasvalami, ami bennünk létezik. Rettegek attól a gondolattól, hogy ez kivesszen a könyvekből, filmekből vagy zenéből, amelyet gépek hoznak létre"

- fejtette ki Steven Spielberg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.