Hirdetés

Szaúd-Arábia felépít egy 170 kilométer hosszú várost



|

Környezetbarát projektként indítják el az építést, amit a közösségi oldalakon a többség értelmetlen őrültségnek tart.

Hirdetés

Nem kis fába vágja a fejszéjét Szaúd-Arábia: Mohamed bin Szalmán koronaherceg egy elképesztő projektet jelentett be nemrég: felépítenek egy komplett várost. A NEOM igazából egy megaváros projektje lesz, az első ütemet pedig The Line névre keresztelték. Nem véletlenül: a város 170 kilométer hosszú, egy egyenes vonal alakjában, autók és utcák nélkül. 

Hirdetés

Karbonsemleges, környezetbarát városként képzelik el, a lakók pedig 5 perces sétával bármit elérhetnek majd. A város egyik végéből a másikba 20 perc alatt lehet majd elutazni, feltehetően valamilyen szupergyors vonattal. 

A koronaherceg szerint 1 millió ember lakhatja majd a várost, amelynek az építése idén kezdődik, és 500 milliárd dollárba kerül majd. Ez az éves magyar GDP háromszorosánál is több. 

A közösségi médiában, valamint az arab országokban sokan ellenzik az építkezést, többek között azért, mert a területek egy része helyi törzseké. Emellett sokan eleve értelmetlen őrültségnek tartják a megavárost. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.