Hirdetés

Szavazz: tényleg olyan jó, hogy a mobil kijelzők körül eltűnt a keret?



|

Érdekes ez az új divat. Mert ugye szép így a telefonok frontoldala, de sok tekintetben nem túl kényelmes. Te hogy érzed? Szavazz!

Hirdetés

A mobilpiac sok tekintetben valami olyasmi, mint a delphoi jósda volt az antik Görögországban. Mindkét helyen megpróbálták kitalálni, hogy az istenadta nép mit akar, aztán nagyon remélték, hogy amit mondanak (vagy jelen esetben gyártanak), az tényleg bejön majd. Buktak már el így komoly tech-fejlesztések (helló, Google Glass), amik hiába voltak technikailag kiválóak és az addigiakhoz képest hihetetlenül újszerűek, a felhasználóknak igazából nem kellettek. És most akkor itt van ez a fránya divat, hogy a telefonok kijelzői körül egyre kisebb a keret, és ez első hallásra tényleg jó. De tényleg jó? Mondjuk a pro és kontra érveket, aztán szavazz, hogy megtudjuk, hol is állunk ezzel a dologgal!

Hirdetés

Ami mellette szól

Tény, hogy a telefonokon (mint ahogy a laptopokon, monitorokon, tévéken is) a kijelzőn megjelenő dolgok a legfontosabbak. Ott van minden információ, ráadásul a mobilon egyben ez a billentyűzet és bizonyos formában az egér is, elvben tehát nem baj, ha ez a felület minél nagyobb.

Namármost, manapság a gyártástechnológia már megengedi, hogy ne kelljen tényleg orbitális készülékházakat a kijelzők köré építeni, és az még rendben is van, hogy alul és felül egyre vékonyabb a nem-kijelzős terület, de oldalt gyakorlatilag egy milliméter töredéke, vagy újabban még annyi sem marad, a kijelző gyakorlatilag az oldalcsíkban ér véget.

Szép? Tulajdonképpen igen. De jó ez tényleg, minden esetben? Noshátizé, jöjjön akkor a feketeleves.

...és ami ellene

Hogy fogunk egy mobilt? Általában úgy, hogy a tenyerünk mögötte van, és az ujjainkkal az oldalát tartjuk. De mivel a telefonok időközben egyre vékonyabbak is lettek, azt igen nehéz megcsinálni, hogy az ujjaink csak a pár milliméteres oldalcsíkhoz érjenek hozzá. A gyakorlatban erről beszélek:

Az ember ujja már csak ilyen, lehet érte ostorozni az evolúciót, ami nem modern okostelefonok tökéletes fogására teremtette. Igen, az ujjunk sokszor minden igyekezetünk ellenére rálóg a készülék előlapjára.

Na, és ha az előlap csak az érintőkijelzőből áll, akkor meg is van a gond gyökere. A mobil ugyanis simán azt érzékeli, hogy mi ott a szélén bizony direkt nyomkodjuk, és vagy elindítja a legszélső ikonokhoz tartozó appot, vagy mondjuk magától elkezdi görgetni a kijelzőt, lapoz egyet, esetleg épp azt nem hagyja, hogy mi magunk büngyürkésszük a másik kezünkkel a kijelzőt, hiszen a tartó kezünk ujjaival már "lefogjuk" azt.

Szóval összességében: igen, esztétikailag tényleg szép, hogy már a kijelző uralhatja az egész előlapot, de ehhez nem sikerült hozzáigazítani a használati gyakorlatot is. Személy szerint rettegve várok minden olyan új csúcsmodellt, amit azonnal megvennék az erős hardvere, a csodás felbontású kijelzője, a dupla kamerája és egyéb funkciói miatt, de nagy betűkkel, az előnyök között harsogja a gyártó reklámja, hogy igen, végre itt is faltól falig ér a kijelző (vagy akár haljított a széle, ami még durvábban lehetőséget ad a tartó kéz mellényúlásaira).

Jöjjön tehát a szavazás, mondd el te is, tetszik-e az új divat, vagy szerinted is a használhatóság rovására megy a keret elhagyása!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.