Hirdetés

Szavazz: te váltani fogsz Windows 11-re?



|

Közeleg a Windows 10 utódja, amelyet az érdeklődők már most kipróbálhatnak, és sok felhasználó ingyen juthat majd hozzá.

Hirdetés

Hat éve van már velünk a Windows 10, ennyi idő alatt a legutóbbi, júniusi becslések alapján a világ személyi számítógépeinek 58 százalékára kúszott fel a Microsoft operációs rendszere (aránya eközben a windowsos PC-ken belül 79 százalékra nőtt), ha pedig minden olyan eszközt egymás mellé teszünk a mobiltól a tableten át a konzolig, amelyen valamilyen OS fut, akkor is 24 százalék a Windows 10 aránya.

Hogy ezt meg tudja-e majd ismételni a Windows 11, netán még sikeresebbnek is bizonyul elődjénél, egyelőre nyitott kérdés. Mindenesetre sokan tesztelgetik már (egyelőre vegyes benyomásokkal), így aztán meg is tudtunk néhány érdekességet róla, például azt, hogy a kék halál sem marad a régi.

Hirdetés

Továbbra sem ismerjük a hivatalos megjelenési dátumot, noha lehet, hogy az Intel elkottyantotta, annyi viszont kiderült, hogy aki Windows 10-ről ingyen frissítene, annak várnia kell, méghozzá nem is keveset. Ettől függetlenül kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóink milyen arányban döntöttek úgy, hogy bizalmat szavaznak a Windows 11-nek, hányan játszanak kivárásra, és mekkora halmazt képviselnek azok, akiket ilyen vagy olyan okból abszolút hidegen hagy a Microsoft új operációs rendszere.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.