Hirdetés

Széthúzható okostelefonon dolgozhat az LG

|

Összehajtható mobilt egyelőre nem akar az LG, de a jelek szerint egy széthúzható, minden irányba megnövelhető kijelzőjű készüléken dolgozhat.

Hirdetés

Az LG többször is megerősítette az elmúlt hetekben, hogy egyelőre nem akar összehajtható okostelefont piacra dobni, a cég szerint az emberek még nem igazán vágynak ezekre, legalábbis a jelenlegi kivitelben és vételár mellett biztosan nem. Úgy néz ki azonban, hogy a dél-koreai gyártó dolgozik valami más izgalmas újdonságon.

Hirdetés

A szabadalmi bejegyzés alapján elsőre egy normál okostelefonnal van dolgunk, a hátlapja azonban teljesen másképp néz ki. Nem egy normál üveg vagy alumínium hátlappal van dolgunk, hanem egy több alkatrészből álló házzal. 

Ez egy nyújtható, széthúzható kijelzőt rejt magában. Vagyis a ház széthúzásával azonnal megnövelhető a képernyő mérete, mind a négy irányban. Amikor pedig már nincs szükség a hatalmas kijelzőre, akkor vissza lehet tolni ezeket az elemeket az eredeti helyükre, így kompaktabb lesz az eszköz. 

Hirdetés

Értelemszerűen mindez egyedi szoftveres megoldásokat és funkciókat is feltételez, hogy kiaknázza a koncepcióban rejlő lehetőségeket. Vagyis a kezelőfelület mindig a képernyő méretéhez igazodik, és extra információk jelennek meg, ha nő a panel. 

Valószínűleg az LG ezzel az ötlettel sem siet túlságosan, de tény, hogy érdekes alternatíva lenne ez a jelenlegi összehajtható mobilokkal szemben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.