Hirdetés

Szexuális orientáció, vallás és politikai érdeklődés alapján sem lehet majd célozni a hirdetéseket a Facebookon



|

A Meta a felhasználók védelmével indokolja a döntést, ám ezzel a pozitív kezdeményezések népszerűsítése is nehezebbé válik.

Hirdetés

A Facebook anyacége, a Meta Platforms nem csak a metaverzum kiépítésén munkálkodik, hiszen ezzel párhuzamosan javában folyik a tűzoltás is a vállalat körül szeptemberben kirobbant botrány miatt. Mint ismert, a Facebook háza tájáról számos belsős dokumentum szivárgott ki, melyekből kínos részletekre derült fény a Zuckerberg-birodalom működésével kapcsolatban.

A vállalat viselt dolgait már az amerikai törvényhozásban és a tőzsdefelügyeletnél is vizsgálják, így a Meta most igyekszik javítani a megtépázott renoméján. Ezért is jelenthették be nemrég, hogy felhagynak az arcfelismerés alkalmazásával, és valószínűleg ennek köszönhetjük a hirdetési szabályok közelgő módosítását is.

Hirdetés

A termékek marketingjéért és a hirdetésekért felelős alelnök, Graham Mudd nemrég a Meta üzleti ügyfeleknek szóló blogján közölte, hogy 2022. január 19-től nem lehet majd bizonyos "érzékeny" topikok alapján célozni az ügyfeleket a vállalat platformjain megjelenített reklámokkal.

Ezek közé tartozik az egészség, a faji hovatartozás, a politikai nézetek, a vallás, vagy a szexuális orientáció. Példaként olyan témákat hozott, mint a tüdőrák világnapja, az LGBT kultúra, vagy a zsidó ünnepek. A változtatás nem azt jelenti, hogy tilos lesz ezekkel kapcsolatos hirdetéseket feladni, hanem azt, hogy magukat a felhasználókat nem fogják elkülöníteni a szenzitív témák iránt mutatott érdeklődésük alapján, így pedig a hirdetők sem "lőhetnek" közvetlenül rájuk.

A Meta indoklása szerint a döntést szakértői visszajelzések nyomán hozták meg, melyek szerint az ilyen jellegű célzás negatív élményeket szerezhet bizonyos "alulreprezentált" társadalmi csoportok tagjainak. A közlemény ugyanakkor azt is elismerte, hogy nem minden hirdető örül a változtatásnak, mivel az új szabályok a jó ügyek népszerűsítését is megnehezítik:

"Nem volt könnyű meghozni a döntést ezeknek a részletes célzási lehetőségeknek az eltávolításáról, és tudjuk, hogy ez negatívan érinthet némely vállalkozásokat és szervezeteket. Egyes hirdetési partnereink aggodalmukat fejezték ki a megszűnő célzási lehetőségekkel kapcsolatban, mivel ezek képesek segíteni a pozitív társadalmi változások generálását, mások viszont megértik az eltávolításukra vonatkozó döntést."

- írja a vállalat közleménye. A csalódott hirdetők kezét azonban nem engedik el, mivel egyebek mellett továbbra is megmarad a lehetőség, hogy az oldalukat kedvelő, vagy a tartalmaikat már megtekintő közönségnek szóló kampányokat indítsanak.

A felhasználóknak pedig tartogatott egy kifejezetten jó hírt is a Meta bejelentése: 2022 elején kontrollálhatóvá válnak bizonyos hirdetési kategóriák, így ha túl sokszor találkozunk például szerencsejátékot, vagy fogyókúrás szolgáltatásokat népszerűsítő reklámokkal, intézkedhetünk majd a "meggyérítésükről".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.