Hirdetés

Szigorú szabályokkal zabolázná meg az MI-t az Európai Parlament



|

Az EP nyilvánosságra hozta, hogy miként képzeli el a mesterséges intelligencia jövőjét az EU-ban.

Hirdetés

Az Európai Unióban elfogadott szabályozások a technológiai témakörökben is alapvetően befolyásolják a mindennapjainkat, elég csak az eltörölt roaming-díjakra, a weboldalak megnyitásakor felugró adatvédelmi ablakokra vagy az Apple-re kényszerített USB-C szabványra gondolnunk.

A következő nagy lépés pedig a kibontakozóban lévő mesterséges intelligenciás technológiák megregulázása lehet, melynek kapcsán már körvonalazódni látszik, hogy milyen formát ölthetnek a később elfogadásra kerülő szövetségi szintű regulák.

Hirdetés

Az Európai Parlament illetékes szakbizottságai ugyanis az MTI beszámolója szerint nemrég elfogadták és közzétették az MI szabályozásával kapcsolatos álláspontjukat, amellyel az "emberközpontú és etikus" európai fejlesztések feltételeit szeretnék biztosítani. A Belső Piaci (IMCO) és Állampolgári Jogi Bizottság (LIBE) képviselői által összeállított csomag lényegi pontjai a következők:

  • Az MI-rendszereknek minden esetben emberi felügyelet alatt kell állniuk, biztonságos, átlátható, nyomon követhető, megkülönböztetésmentes és környezetbarát működéssel.
  • Az EP képviselői megtiltanák az emberek biztonságát veszélyeztető, például a tudatalatti vagy szándékosan manipulatív technológiát alkalmazó rendszerek bevetését.
  • Az EU-nak kötelezettségeket kellene megállapítania a szolgáltatók és a felhasználók részéről attól függően, hogy az adott rendszer milyen szintű kockázatot jelent.
  • Magas kockázatú területnek minősülnének az emberek egészségét, biztonságát, alapvető jogait vagy a környezetet károsító hatások, valamint a politikai kampányokban való befolyásolásra szolgáló MI-rendszerek és a közösségi média ajánlási algoritmusai is.
  • A képviselők teljesen betiltanák a biometrikus megfigyelést és az érzelmek felismerését alkalmazó mesterséges intelligenciás rendszereket.
  • A GPT-modelleket (Generative pre-trained transformer) biztosító szolgáltatóknak közzé kellene tenniük, hogy az adott tartalmat MI generálta, és publikálniuk kellene a betanításukhoz használt, szerzői joggal védett adatok összefoglalóit is.

Az EP emellett szeretné elérni, hogy az Európai Unió állampolgárai a jövőben panasszal élhessenek a mesterséges intelligenciás rendszerekkel kapcsolatban, és hogy tájékoztatást kapjanak a "a jogaikat jelentősen érintő, nagy kockázatú rendszereken alapuló döntésekről". A parlament képviselői a átalakítanák az EU mesterséges intelligenciával foglalkozó hivatalát, amely az új minőségében saját hatáskörben felügyelné a létrehozandó MI-szabálykönyv végrehajtását és nyomon követését.

Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy a 84 szavazattal, 7 ellenszavazat és 12 tartózkodás mellett elfogadott szöveg csak egy tárgyalási alap, amely még sokat változhat a jogszabályok előterjesztéséért felelős Európai Bizottsággal, és az azok elfogadásában részt vevő Európai Tanáccsal való egyeztetések során.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.