Hirdetés

Szinte minden kiderült a Samsung Galaxy Fold 2 kijelzőjéről



|

A belső és külső kijelzőkről is megvannak az állítólag tűpontos információk. A hajtogatós panel még mindig az állítólagos üveg hibrid lesz, de hátha most már strapabíróbbnak bizonyul.

Hirdetés

A Samsung az elsők között jelentkezett összehajtható kijelzős okostelefonnal, azonban mint az elmúlt év megmutatta, a kategória termékei egyelőre jó pár gyermekbetegséget, vagy akár konkrét hibát is tartalmaztak. Ezeken igyekeznek javítani a következő modellel, hiszen az első Galaxy Fold például vaskos és sérülékeny volt, a hajtás mentén pedig érezhető sáv húzódott a kijelzőben. Miben lesz más a Galaxy Fold 2? Azon kívül, hogy mégsem kap S Tollat, most újabb részletek derültek ki. 

Hirdetés

Régóta hallani, hogy ezúttal kívül-belül nagyobb kijelzőket ad a Samsung, és dél-koreai beszállítói információknak köszönhetően már konkrétumokat is lehet tudni. A 7,3 és 4,6 hüvelykes képátlójú belső és külső kijelzők helyett ezúttal 7,7 és 6,23 hüvelykes képernyőket használ a Samsung, de mutatjuk a többi részletet is.

A belső panel 120 Hz-es képfrissítést kap, 2213 x 1689-es felbontással, 11,8:9-es képaránnyal és fúrt szelfikamerákkal, vagyis a vaskos szenzorsáv eltűnik. Viszont az UTG, tehát "ultra thin glass" név ugyanaz, amit az első generációs Fold esetében is használt a Samsung, és a stressz-tesztelők szerint bizony inkább egyfajta üveg-részecskékkel megerősített műanyagról van szó, ami bizony elég sérülékenynek bizonyult. Jó kérdés, hogy ez a panel pontosan ugyanilyen lesz, vagy azért tudnak valamit reszelni az ellenállóságán és simább lesz a hajtási él környékén is - ezt viszont csak az első tesztek mutatják majd meg.

A külső, 6,23 hüvelykes kijelző 60 Hz-es és 2267 x 819-es lesz, 24,9:9 képaránnyal és szintén fúrt kamerával. Ez a panel önmagában nagyobb, mint ami például az iPhone 11-en található, szóval összehajtva sem lesz éppkicsi a látvány. A Samsung havi 300 000 Galaxy Fold 2-t gyárthat a hírek szerint, és évi 3 milliót tervez eladni. A készülék augusztus 5-én debütál, remélhetőleg az elődnél kedvezőbb áron. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.