Hirdetés

Szokatlan formában térhet vissza az iPod



|

Meghökkentő koncepción dolgoznak az Apple mérnökei.

Hirdetés

Aki a kétezres évek elején átélte az iPod körüli őrületet, az szomorúan vehette tudomásul, hogy a hetedik generációs iPod touch gyártásának leállításával az Apple tavaly végérvényesen nyugdíjazta a termékkategóriát, amelynek elképesztő sikere egykor lehetővé tette a még nagyobbat szóló iPhone kifejlesztését.

Könnyen lehet azonban, hogy végül mégsem örökre szól ez a búcsú, egy friss szabadalom ugyanis arra utal, hogy az Apple egy újabb dedikált zenelejátszóval állhat elő, amely egy váratlan helyen, az AirPods tokján bukkanhat fel.

Hirdetés

A 2022 szeptemberében benyújtott, de csak nemrég nyilvánosságra hozott dokumentációt a Patently Apple szúrta ki, a kérelemhez csatolt ábrák szerint pedig a jövő AirPods-tokja egy interaktív kijelzőt kaphatna, amely a lejátszás vezérléséhez szükséges gombokon túl olyan alapvető funkciókat is kínálna, mint az üzenetek és hívások kezelése, az Időjárás és Térképek alkalmazások, valamint a Siri asszisztens.

A megoldás valahogy úgy fest, mint egy felturbózott hatodik generációs iPod nano, ha pedig valaha is valóra válik, akkor elsősorban az AirPods Pro egy későbbi variánsánál érdemes számítani rá. Most is kötelező ugyanakkor emlékeztetnünk az olvasóinkat, hogy az Apple évről évre számos izgalmas koncepciót védet le az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalánál, hogy aztán soha többé feléjük se nézzen.

Az persze jogos kérdés, hogy az Apple Watch és az iPhone mellett hiányzik-e egyáltalán újabb érintőképernyős kütyü a cupertinóiak repertoárjába, de Tim Cookék bizonyára elvégzik majd a dilemma eldöntéséhez szükséges piaci elemzéseket.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.