Hirdetés

Szuperhős lett az Android 8.0 Oreo



|

A Google hivatalosan is bemutatta az Oreót, amely már elérhető a Pixel és Nexus készülékekre.

Hirdetés

A pletykáknak és szivárgásoknak megfelelően menetrend szerint érkezett meg a legújabb Android, amelynek végül nem Orellete lett a neve, mint egyes források állították néhány nappal ezelőtt. Immáron hivatalos az Android 8.0 Oreo. 

Hirdetés

Az Android Oreo elméletben az eddigi leggyorsabb és legokosabb verziója a mobilos rendszernek. Többek között kép-a-képben móddal, automatikus kitöltéssel és értesítési pontokkal újít - ezek persze a bétákban is benne voltak már. Az Oreo emellett nem kevesebb mint 60 teljesen új emojit kínál, nem utolsósorban pedig mindet áttervezte. 

Az Oreo ezen felül beépítve tartalmazza a Google Play Protectet, ami az appokra figyelve fokozza a biztonságot. Elméletben javul majd az üzemidő is, a rendszer korlátozza a háttérhasználatot. 

A frissítés már elérhető a Google Pixel, Pixel XL, Nexus 6P, Nexus 5X, Pixel C és Nexus Player eszközein, és persze a bétaprogramban lévők is megkapják. 

A Google azt ígéri, hogy számos gyártó kiadja az Android 8.0-t még az év végéig, köztük az Essential, HMD Global, a Huawei, az HTC, az LG, a Motorola, a Samsung és a Sony is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.