Hirdetés

Tarolt a Huawei és a Xiaomi



|

2018 első negyedévében újra emelkedtek az okostelefonok eladásai. A Huawei és a Xiaomi lépett előre a legnagyobb mértékben.

Hirdetés

A tavalyi utolsó negyedévben az okostelefonok eladásai jelentős mértékben, 6,3 százalékkal estek vissza. A gyártók megkönnyebbülésére 2018 első negyedéve már növekedést hozott, 2017 ugyanezen időszakához mérten a Gartner szerint 1,3 százalékos előrelépést tapasztalhattunk. 383,5 millió okostelefont szállítottak le összesen. 

Hirdetés

Ebből 78,56 millió volt Samsung márkájú, ami 0,21 millióval kevesebb, mint tavaly. A Samsung piaci részesedése egy hajszállal csökkent, jelenleg 20,5 százalék. A Samsung számára nagy veszélyt jelent a középkategória az elemzők szerint.

Az Applenek sikerült a trendekkel szemben több prémium készüléket eladnia (3 millióval), és így 54 milliós darabszámmal a piac 14,1 százalékát uralja. 

Az első negyedév nagy nyertese a Huawei és a Xiaomi voltak. A Huawei az egyre szélesebb jelenlétének hála 6 millióval lépett előre, a 40,4 milliós darabszám 10,5 százalékos piaci részesedést jelent. A Xiaomi az agresszív árazása és az olcsó készülékek iránti kereslet miatt több mint megduplázta az eladásait, így 28 millióval a piac 7,4 százalékát birtokolja. 

A jövőben minimális növekedésre (globálisan), egyre nagyobb versenyre számíthatunk, miközben a főbb piacokon megáll a növekedés. A Huawei és a Xiaomi agresszív stratégiája miatt a Samsung piaci részesedése tovább csökkenhet a szakértők szerint. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.