Hirdetés

Értem én, hogy gőzgép, de mi hajtja?



|

Egy friss felmérés szerint jobban bízunk a tech-világban, mint a legtöbb más iparágban, de ha mélyebbre nézünk, mégis félünk egy csomó mindentől. Hogy is van ez?

Hirdetés

A Berlinben, szeptember 6-án induló IFA 2019 szakkiállítás előzetesén jártunk Spanyolországban, ahol több előadás és bemutató között egy érdekes elemzésbe is belebotlottunk. Az Edelman közvéleménykutató évek óta vizsgálja, mennyire bíznak az emberek különféle területekben, többek között az új technológiákban. Elsőre egész optimistának tűnik az eredmény, de közben kiderül, hogy sokan egy csomó tech-kérdéssel kapcsolatban olyan bizalmatlanok, mint vakond a rotációs kapát látva.

Hirdetés

Az Edelman Trust Barometer 2019-es adatai szerint világszerte az emberek egyre jobban bíznak a technológiában. A 0 és 100 közötti skálán 2015-ben még 74 pontot kapott a technológia, idén már 78-on áll, maga mögé utasítva egy csomó más területet. Az élelmiszeriparban például mindössze 68 pont erejéig bízunk, míg a pénzügyi szektor 57 pontot ért el (és már ez is egy négy éves emelkedés után sikerült). Szóval első körben úgy tűnik, jóval többen gondolják úgy, hogy az új tech-kütyük, szolgáltatások és fejlesztések jót tesznek nekik és a világnak úgy egyáltalán. De azért egy kicsit érdemes mélyebbre ásni, jönnek a furcsaságok.

A tech-összeomlás éve

Techlash - a tech és a clash szavakból összeollózott szavakkal illeti a kutatócég a tavalyi évet. Ezt olyan válaszok és piaci reakciók alapján szűrte le, amelyek szerint egyre nagyobb gondot jelent az adatbiztonság, a közösségi médiában elszabaduló fake news jelenség, a nagy techcégek etikai kihágásai, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek, vagy épp a régóta növekvő félelem attól, hogy a robotok elveszik a munkánkat. Világszerte az látható, hogy a legtöbb helyen azért valamelyest emelkedett a bizalom a technológiával szemben, de azért vannak még olyan területek, ahol nagyon gyanúsan méregetik a tech-világot. Oroszországban például a cenzúra, vagy épp az egész ország internetét elszigetelő kezdeményezések hozhatnak félelmet, míg az Egyesült Államokban a fake news és az adatvédelmi botrányok tettek rosszat a bizalomnak.

Érdekes például, hogy míg a technológiában így általánosságban egész jól megbíznak az emberek (ez áll ugye 78 ponton a százból), részekre bontva már nem ilyen optimisták. Az önvezető autókkal kapcsolatos bizalom 54 ponton áll, a blockchain technológiák 55 pontot, a mesterséges intelligencia 62-t kapott, de a szenzorokkal behálózott világ, "a dolgok internete" is csak 66-on áll. Szóval ezt valahogy úgy lehet lefordítani, hogy amikor általában a technológiáról kérdeznek embereket, akkor hamarabb gondolnak a jótékony hatásaira - arra, hogy internetezhetnek, mobilról rendelhetnek ételt és ruhát, videóchatelhetnek a távoli rokonokkal és élethű grafikájú játékokkal játszhatnak az otthoni tévén. Viszont amikor belegondolnak abba, hogy egy csomó általuk veszélyesnek vagy ismeretlennek tartott terület is ide tartozik, már óvatosabban nyilvánítanak véleményt.

Öreg vagyok én már ehhez

De vajon miért idegenkednek emberek különféle technológiai területektől? Az egyik kérdéskör segíthet megválaszolni ezt, ugyanis az Edelman arra is kíváncsi volt, hogy mit tartanak a válaszadók a legnagyobb problémának saját maguk és a technológia kapcsán. Sokan jelölték meg azt, hogy egyre jobban lemaradnak az újdonságoktól, nem értik a frissen megjelent eszközöket és szolgáltatásokat. Így pedig már érthetőbbé válik a fenti bizalmatlanság: abban sokkal kevésbé bízunk ugyanis, amihez nem értünk.

A válaszadók 47 százaléka szerint a technológiai újdonságok túl gyorsan követik egymást és ez már nem jár jó hatással rájuk nézve. Érdekes az is, milyen országokban érzik a leginkább lemaradónak magukat: ott van Oroszország vagy épp Argentína, ahol talán inkább az újdonságokhoz való hozzáférés hiánya, a szegényebb rétegek felzárkózásának nehézsége áll a félelmek mögött. De hátulról második Japán is, ahogy a sereghajtók között találjuk Németorszuágot vagy Írországot, sőt a tech-szinten élen járó Dél-Koreát is, ahol teljesen más áll a jelenség mögött: ezek az országok ugyanis élen járnak a tech-fejlesztésekben és azok piacra kerülésében, itt még egy átlagosan képzett, normális jövedelmű polgár is simán hiheti azt, hogy olyan gyorsan változik minden, hogy ezt még ő is képtelen követni.

Tessék minket továbbképezni

A válaszokból az is kiderül, hogyan lehetne növelni a bizalmat a technológiai iparban és az innen folyamatosan ömlő újdonságokban. A válaszadók átlagosan háromnegyede szerint a tech-cégeknek nem csak friss termékeket és szolgáltatásokat kéne a világra zúdítania, de sokkal aktívabb szerepet kéne játszania abban, hogy az embereket képezzék, oktassák ezek használatára és előnyeire. Magyarul oké, lehet itt jönni az egyre brutálisabb processzorokkal, meg ray-tracinggel, de ha a jónépnek fogalma sincs, miért jó mindez, akkor nem is fognak érte boldog kacagással rohanni a boltba.

Mi jön ezután?

Az Edelman a válaszokat és trendeket összevetve azt is megpróbálta megjósolni, miről szólnak majd a közeljövő technológiával kapcsolatos hírei. Egyrészt esélyes, hogy a cégek tényleg felismerik, hogy saját meglévő alkalmazottaik újraképzésével, fejlesztésével szűkíthetik a képzettségekben és tudásban egyre növekvő szakadékot. Ezt egyrészt a technológiai döntéshozók, de maguk az alkalmazottak is kezdeményezhetik.

Ami viszont az átlagemberek kezdeményezésein felül áll, és így továbbra is gondot jelenthet, az a közösségi média irányíthatatlansága, a fake news további terjedése, és ezáltal az emberek valódi informálódásának lehetősége.

A teljes kutatást egyébként meg lehet nézni az edelman.com/trust-barometer oldalon, és ahogy azt a sajtóesemény szervezői hozzátették, valószínűleg a szeptemberi, berlini kiállításon is már láthatóak lesznek olyan folyamatok, amelyek a fenti trendek erősödéséhez, vagy épp sikeres visszafogásához vezetnek. Az IFA 2019-re és az IFA Summit-ra egyébként a magyar képviseleten lehet vásárolni kedvezményes áron szakmai belépőjegyet és lesz egy új jegytípus is az IFA Next Prémium is, erről bővebben itt lehet tájékozódni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.