Hirdetés

Tele kell tömnie a Microsoft zsebét annak, aki MI-re cserélné a dolgozóit



|

A redmondiak méregdrágán adják a rutinfeladatokat elvégző Copilot asszisztenst.

Hirdetés

A mesterséges intelligenciás hypevonatra felkapaszkodó Microsoft még márciusban jelentette be, hogy egy MI-alapú okos asszisztenssel bővíti a szolgáltatásai körét, amely az Office 365 irodai programcsomagba beépülve egy sor rutinfeladatot képes elvégezni helyettünk a dokumentumok tartalmának összefoglalásától az e-mailek írásán át az Excel-elemzésekig.

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a Copilot néven futó szoftveres eszköz végső soron akár pozíciókat is feleslegessé tehet azzal, hogy rengeteg időt takarít meg, a jelek szerint viszont a vállalatoknak először mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha spórolni akarnak a foglalkoztatással kapcsolatos költségeken.

Hirdetés

A redmondiak ugyanis nemrég bejelentették a jelenleg még csak tesztelők számára elérhető szolgáltatás árazását, ami cseppet sem sikerült olcsóra: a Microsoft 365 E3, E5, valamint Business Standard és Business Premium vállalati csomagokban egyaránt havi extra 30 dollárt, vagyis 10 ezer forintot kell fizetni a Copilot-hozzáférésért, méghozzá felhasználónként.

Az egyébként havi 36 dollárba kerülő Microsoft 365 E3 csomag esetében ez csaknem a megszokott havidíj duplázását jelenti, a 12,50 dolláros Business Standard konstrukciónál pedig még extrémebb az extra költség aránya, ha az előfizető a Copilot képességeit is szeretné igénybe venni. A magabiztos árazás látványosan jelzi, milyen sokra tartják a Microsoftnál az MI-segédet, hiszen a Microsoft 365 E3 egy seregnyi szolgáltatást (pl. Office-szoftverek, SharePoint, OneDrive) tartalmaz, miközben a Copilotot egymagában adják csaknem ugyanannyiért.

A redmondiaknak azonban minden okuk megvan az optimizmusra, a cég saját beszámolója alapján ugyanis az asszisztens fizetős tesztprogramja körülbelül 600 vállalatot vonzott, köztük olyan nevekkel, mint a Lumen, a KPMG vagy az Emirates NBD. A Microsoft vonatkozó blogposztja szerint pedig a résztvevők kifejezetten elégedettek a Copilot képességeivel.

"Azt tapasztaljuk, hogy minél több ügyfél használja a Copilotot, annál nagyobb a lelkesedésük iránta. Hamarosan senki sem akar majd nélküle dolgozni."

- írja Yusuf Mehdi, a Microsoft fogyasztói marketingért felelős vezetője. A vállalatóriás ugyanakkor a Bing Chatbothoz hasonlóan itt sincs egyedül a piacon, hiszen velük párhuzamosan a Google is bejelentette, hogy MI-alapú produktivitási funkciókkal bővíti a Microsoft 365 legnagyobb riválisát, a Workspace irodai programcsomagot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.