Tényleg megérkezett a Facebook videochates készüléke

|

Videohívások lebonyolítására találták ki a Portal és a Portal+ készülékeket, amik az Amazon Alexáját is hasznosítják.

A pletykáknak megfelelően megérkezett a Facebook okoskijelzője. Ez viszont nem igazán az Amazon megoldásának a riválisa. A Facebook igazából pont az Amazon Alexa asszisztenst építette be a hangalapú műveletek kezeléséhez, vagyis a Facebook együttműködik az Amazonnal. 

Hirdetés

A Hey Portal kimondása után az okoskijelzőktől kérhető zene streamelése, videók lejátszása, válaszok a kérdésekre, illetve emlékeztetőket is be lehet állítani. A Portal azonban arra való igazából, hogy a Facebook Messengeren keresztül videohívásokat bonyolítson le. 

A nagy kijelzőnek hála jobb a beszélgetési élmény, a videohívás közben pedig mesterséges intelligencia tart minket fókuszban, akár mozgás közben is. A kamera magától zoomol. A háttérzajt a rendszer lehalkítja, a beszédhangot pedig felturbózza. Aki pedig valami extrát szeretne, az valós időben tehet szűrőt, matricát magára. Ennek megfelelően sokkal inkább videotelefon a Portal, mintsem okoshangszóró vagy okoskijelző. 

A 199 dolláros Portal 10 hüvelykes, 1280 x 800-as kijelzőt kínál, a 349 dolláros Portal+ pedig már 15 hüvelykes, 1920 x 1080-as panelt. Aki mindkettőt megveszi, az 100 dollár kedvezményt kap. A Facebook tudja, hogy sokan nem bíznak az adatkezelésében, ezért a kamera és mikrofon egy gombnyomással fizikailag is letiltható. 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra » Advertisement

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.