Hirdetés

Természetesen már zeneszerző mesterséges intelligenciát is készítettek



|

A Google mérnökei felelősek az algoritmusért, jogi aggályok miatt azonban egyelőre nem publikálták.

Hirdetés

Megannyi izgalmas képesség felvonultatása után a zeneipar lehet a következő, amit meghódítanak (vagy megmérgeznek?) a mesterséges intelligenciák. A Google nemrégiben közzétett néhány mintát, aminek központjában a MusicLM áll, egy rendszer, ami akár egy rövid leírás alapján is képes zenét írni.

Nem ez az első ilyen megoldás, hiszen korábban a Google már próbálkozott az AudioML-lel, az OpenAI pedig a Jukebox névre hallgató mechanikával, a MusicLM azonban egy sokkal fejlettebb algoritmus, amit 280 ezer órányi zenével képeztek ki.

Hirdetés

Az MI képes arra, hogy többféle stílust és alapot vegyítsen, a legabszurdabb kérésekre is elő tud állni valami hallgathatóval. Ha valamilyen dance és reggaeton hibridet szeretnétek, aminek romantikus beütése van, a MusicLM biztosan kitalál rá valamit. Az algoritmus ennél azonban tovább megy, akár dúdolgatásból vagy fütyülésből is képes zenét kovácsolni, a story módban pedig több leírás alapján akár egy összefüggő, több számból álló listát is képes létrehozni.

Természetesen a MusicLM sem hibátlan: néhány, az MI által megálmodott dal kifejezetten furcsának, mesterségesnek hangzik. Persze jobb a teljesítménye, mint elsőre gondolnánk, azért könnyen előfordul, hogy repetitívvé, vagy inkoherenssé válik az alkotása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.