Hirdetés

Majdnem 1000 kilométert ment egy Tesla egy feltöltéssel



|

Az elektromos autókkal a legtöbbeknek az a baja, hogy túl gyakran kell töltőhöz állnunk. Ketten bebizonyították, hogy okosan vezetve azért jó sokáig el lehet jutni egy szuflával.

Hirdetés

Míg egy átlagos benzines autó simán elmegy 600-700 kilométert is egy tank üzemanyaggal, az eddig megjelent elektromosak ennél azért kevesebbre voltak képesek, ami többek között azért kellemetlen, mert még jóval ritkábban lehet elektromos töltőket találni, és maga a töltés folyamata is sokkal hosszadalmasabb, mint egy benzines tankolás. Valakik viszont úgy gondolták, bizonyítanak.

Hirdetés

Két amerikai autós állította fel a Tesla modellek körében mért legfrissebb távolsági rekordot. Egy teljes feltöltés után 606,2 mérföldet, azaz nagyjából 975 kilométert vezettek egy Tesla 3-mal, ami valóban jóval naghyobb táv, mint amit általában egy ilyen kategóriájú elektromos kocsiból kihozható. Eredetileg ennél is többet céloztak meg, a 675 mérföldes terv (1081 kilométer környéke) nem jött össze, de az eddigi 560 mérföldes (körülbelül 900 kilométeres) csúcsot mindenesetre meghaladta.

Persze ez nem jelenti azt, hogy innentől bárki ekkora hatótávra számíthat egy Tesla 3-mal, a Erik Strait és Sean Mitchell ugyanis úgynevezett hypermiling módszerrel érte el az eredményt, ami gyakorlatilag tarthatatlan normál közlekedésben, lényegében a mindenen spórolást jelenti. Egyrészt nem közutakon haladtak, hanem egy repülőtér köré épített egymérföldes körpályán, másrészt átlagsebességük végig 30 és 50 kilométer volt óránként.

A lassú, egyenletes tempó mellett nagyon sok töltést spóroltak meg azzal is, hogy minimális szinten használták a féket, és a két utason kívül semmilyen csomagot nem tettek a járműbe. Csak néhányszor álltak meg, ha már nagyon "hívta őket a természet", az ételt és italt pedig az ablakon hálóval kinyúlva kapták el. Légkondit sem használtak, ehelyett hőtaszító fóliával vonták be a szélvédőt és az ablakokat - ennek ellenére még így is volt, amikor 42 Celsius-fokot mértek az utastérben.

A YouTube-on közvetített kísérlet tehát végülis rekord, bár csak a Tesla berkein belül, az abszolút csúcstartó egy speciálisan módosított elektromos BMW volt, amely tavaly átlépte az 1000 kilométeres távot. És az is tény, hogy a mostani eredményhez szükséges vezetési stílus és körülmények nem tarthatók a valóságban, szóval azért még mindig a gyártó által becsült értékekkel lehet számolni. Ez a normál kiadású Model 3-ak esetében 354 kilométer, az erősebb változatnál pedig 500 kilométer.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.