Hirdetés

Téves riasztást adott az Apple Watch, ezért a rendőrök lerohantak egy konditermet



|

Komoly erőkkel szállt ki a rendőrség és a mentőszolgálat egy túlbuzgó Apple Watch miatt.

Hirdetés

Más okosórákhoz hasonlóan az Apple Watch is egy sor funkcióval igyekszik óvni a viselőjét, ilyen például a szívműködés monitorozása, az automatikus esés- és balesetérzékelés, valamint a hangparancsra elindítható segélyhívások lehetősége, amelyek a múltban már számos alkalommal bizonyították, hogy valóban életmentőek lehetnek. Most azonban egy kínos történet főszereplője lett az almás okosóra, miután egy sereg rendőrt uszított rá a saját tulajdonosára.

Az eset Sydney-ben történt a thai boksz oktatóként dolgozó Jamie Alleyne-nel, aki kedd reggel szokás szerint edzést tartott az egyik ügyfelének. 7 óra 45 perc magasságában egy rendőr sétált be a fitneszterem ajtaján, és közölte, hogy lövöldözés miatt kaptak riasztást. A mit sem sejtő Alleyne ugyan biztosította, hogy ő nem hallott semmit, ám ekkor hirtelen 15 egyenruhás rohanta le a helyszínt, odakint pedig több mentőautó is feltűnt.

Hirdetés

Az edző érthetően halálra rémült, pláne, miután a rendőrök azt állították, hogy ő maga adta le a segélyhívást. Alleyne eleinte csodálkozott, mert még csak nála sem volt a telefonja, aztán sikerült összerakni, hogy szerencsétlen véletlenek láncolatának áldozata lett.

Mint kiderült, az edzés közben viselt kesztyűjétől benyomódott az Apple Watch-on a Siri aktiválásához szükséges gomb, az okosasszisztens pedig úgy értelmezte az ütések és rúgások hangos számolását (1-1-2), hogy Alleyne a 112-es segélyhívót szeretné tárcsázni. Az óra így észrevétlenül leadta a riasztást, az azt fogadó diszpécser pedig a túloldalon hallotta a kesztyű puffanásait és azt, ahogy az edző a partnere mozdulatait dicséri a "Nice shot!", vagyis a "Szép lövés!" kifejezéssel.

A rendőrség mindebből arra következtetett, hogy valaki lövöldözik a helyszínen, így ennek megfelelő erőkkel rohanták le az edzőtermet. A téves riasztás során szerencsére senkinek sem esett baja, és a News.au.com beszámolója szerint még Alleyne főnöke sem vette rossz néven a történteket. Az esetet azonban nem mindenki úszta meg következmények nélkül: a thai box edző úgy döntött, hogy inkább kikapcsolja Sirit az okosóráján.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.