Hirdetés

Ez az okosóra erősebb mint egy iPhone 7



|

Oké, nem épp apróság, de a Távol-Keleten már imádják a csuklóra csattintható szörnyet, ami még vízálló is, és kijön 47 ezer forintból.

Hirdetés

Időről időre találunk kifejezetten furcsa kütyüket a folyamatosan felbukkanó, feltörekvő kínai gyártók kínálatában, de a TicWris Max okosóra minket is meglepett. Olyan az egész, mintha egy kicsit tömörítenénk egy okostelefont kijelzőstől, kamerástól, aztán az egészet rászíjaznánk a csuklónkra. Elsőre, sőt másodikra is furcsa szerzet, de a visszajelzések szerint Ázsiában megőrülnek érte.

Hirdetés

Ugyan órának a formája és mérete miatt már elég nehéz nevezni, de a TicWrist azért még elfér a csuklón (legfeljebb majd azt gondolják rólunk, hogy valamilyen jövőbeli űrhajó távoli vezérlését hordozzuk így magunkkal). Az eszközben egy négymagos MediaTek MTK6739 processzor dolgozik 3 GB RAM és 32 GB beépített tárhely mellett, akkumulátora 2880 mAh kapacitású. Az IPS kijelző 2,86 hüvelykes és 640x480 képpont felbontású - ez egy mobilnál elég gyengének számít, de okosórák között nem rossz.

A burkolat alá befért a GPS, és a Wi-Fi modul, sőt még a 4G hálózatokkal is elboldogul az óra-telefon hibrid, amibe szimpla nanoSIM-et lehet behelyezni. Esőben, porviharban és hasonló ítéletidőben sem kell rejtegetnünk, mert IP67 minősítést kapott. A hátoldalán értelemszerűen nincs kamerája, ez csak a bőrünket fotózná lelkesen, viszont az előlapon egy olyan 8 megapixeles lencse található, amely még arcfelismeréses azonosításra is képes. Az Android verziója viszont csak 7.1.1, de ez legyen a legkevesebb problémánk. Állítólag még szívritmus-figyelést is passzíroztak bele, és természetesen a SIM kártyás működés miatt önálló telefonként is működik.

Kissé furcsa viszont, hogy nincs rajta USB csatlakozó, tölteni csak a csomagban érkező dokkolóra pattintva lehet. Kínai webáruházakban 150 dollár környékén adják, ami jelenleg 47 ezer forint környékére jön ki: ha szeretnéd megdöbbenteni a "mi már mindent láttunk" hozzáállású geek cimborákat, akár ki is próbálhatod (csak akkor írj nekünk, mert ezt azért megnéznénk élőben is). Nem mellékesen egyébként az időt is mutatja...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.