Hirdetés

Tiktokosodással felelhet a Google a Bing jelentette kihívásra



|

Aggasztó jelentés látott napvilágot a világ legnépszerűbb keresőjének átalakításáról.

Hirdetés

Szinte egyik napról a másikra újult ki ismét a keresőmotorok régen lejátszottnak tűnő háborúja, miután a Microsoft a ChatGPT mögött álló OpenAI-val összefogva egy mesterséges intelligencián alapuló chatbottal, majd egy képgenerátorral bővítette a Bing repertoárját.

Egyelőre szó sincs arról, hogy mindezek hatására százmilliók hagynák ott a Google-t, a felhasználói statisztikákban azonban már kimutatható némi fluktuáció, ez pedig elég volt ahhoz, hogy válságüzemmódba hajszolja a keresőóriást. Ennek érdekében ha félkész változatban is, de sietve elérhetővé tették a saját, Bard nevű chatbotjukat, később pedig a keresési élményt is átszabják, hogy reagáljanak a felhasználói igények vélt átalakulására.

Hirdetés

A reformcsomag kapcsán nemrég a Wall Street Journal jelentkezett egy beszámolóval, amely alapján azért van némi okunk az aggodalomra. A lap ugyanis úgy értesült, hogy a "vizuálisabb, fogyaszthatóbb, személyesebb és emberibb" szolgáltatást célzó Google egyik válasza a rövid videós találatok arányának feltekerése lehet, mivel a vállalatnál arra jutottak, hogy a fiatalok 40%-a már élből az ilyen tartalmakban utazó TikTokot és az azt utánozó Instagramot nyitja meg, ha éttermet szeretne találni.

Ez pedig nem feltétlenül jó hír azoknak, akik a gyorsan áttekinthető szöveges válaszokat preferálják a kérdéseikre. Itt azonban még nincs vége: a keresőóriás állítólag a különböző fórumokról (pl. Reddit) származó bejegyzéseket is előtérbe helyezné, vagyis nagyobb hangsúlyt kapnának a felhasználók által generált válaszok. Mindezek mellett pedig természetesen nem marad ki a repertoárból a mesterséges intelligencia-alapú keresés sem, ami miatt most a Bing is élvezi a rivaldafényt.

A WSJ forrásai szerint a Google úgy szeretné megoldani a feladatot, hogy a beszélgetős formát öltő chatbotos keresések ne sértsék a weboldalak üzemeltetőinek érdekeit, ami  a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Binghez hasonlóan forráslinkeket is kaphatunk az algoritmus által megfogalmazott válaszokhoz. Azt a kérdést viszont már a Microsoft szolgáltatása kapcsán is felvethetjük, hogy ez így ebben a formában nem csak az évtizedek óta alkalmazott keresési folyamat (nevezetesen: weboldalak listázása egy adott kérdésre) újracsomagolt tálalása-e.

A Google új keresési stratégiája mindenesetre arra a dilemmára is reflektálna, hogy nem minden kérdésre létezik egyetlen elfogadott válasz, így igyekszik újradefiniálni a megbízható tartalom fogalmát. A WSJ szerint a keresőmotor ennek érdekében "olyan attribúciós és műveltségi eszközöket" fog kínálni, amelyek lehetővé teszik a tartalom magabiztos felhasználását, vagyis az abban rejlő információk felelős, egyéni mérlegelését.

A megújult Google Searchöt leghamarabb a május 10-én esedékes I/O 2023 fejlesztői konferencia keretében leplezhetik le, az MI-alapú szolgáltatás tényleges rajtja kapcsán pedig a The New York Times korábban azt jósolta, hogy még ebben az évben sort kerítenek rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.