Hirdetés

Tim Cook 5 millió dollárnyi részvényt ajánlott fel jótékonysági célra



|

Tim Cook, az Apple ügyvezetője 5 millió dollárnyi Apple-részvényét adományozta oda egy jótékonysági szervezetnek.

Hirdetés

Tim Cook, az Apple ügyvezetője a múlt héten 10 715 Apple-részvényét adományozta oda egy meg nem nevezett jótékonysági szervezetnek. Ez valamivel több mint 5 millió dolláros segítséget jelentett. Ezt az amerikai tőzsdefelügyelet is rögzítette, az adományt pénteken adták át. Hétfői árfolyamon számolva a csomag értéke nagyjából 5,4 millió dollár. Azt senki sem tudja, hogy hová kerültek a részvények, de a múltban is jótékonykodott már hasonlóan az Apple első embere. 

Hirdetés

Akkor emberi jogi szervezeteknek adományozott Cook. A vállalatok vezetői kötelesek beszámolni a tulajdonolt részvények mozgásáról, de azt nem kell nyilvánosságra hozniuk, hogy kinek jótékonykodnak. 

Tim Cook 2014-ben a Project One America csoportnak (amely az LGBT-jogokért küzd) adományozott jelentős, meg nem nevezett összeget, majd ugyanabban az évben majd 300 000 dollárt Pennsylvania Steel Valley iskolai körzetének (abból végül iPadeket vettek). 2015-ben és 2018-ban újra jelentős részvénycsomagokat kaptak meg nem nevezett jótékonysági szervezetek Tim Cooktól. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.