Hirdetés

Tim Cook meglepő beismerést tett az iPhone kamerák kapcsán



|

Az Apple általában nagyon szűkszavűan nyilatkozik a telefonok specifikációját illetően, de a cég első embere most büszkén számolt be a partnerségről.

Hirdetés

Az iPhone-ok kamerái évek óta ottvannak a legjobbak közt az okostelefon-piacon, ez pedig nemcsak a kiemelkedő szoftveres megoldásnak, hanem a remek szenzornak is köszönhető. Az almás cég nem nagyon szokott információkat megosztani azzal kapcsolatban, hogy milyen partnerekkel és beszállítókkal dolgozik.

Tim Cook nemrég a Sony kumamotoi gyárában járt, az esetről pedig a közösségi felületeken is beszámolt. Már maga a kép is vicces a maga módján, amin a Sony mérnökei mutogatják Cooknak egy iPhone-t, az izgalmas része viszont maga a bejelentés, a vezérigazgató ugyanis büszkén jelentette, hogy a két vállalat gyümölcsöző partnersége immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza.

Hirdetés

Az egészben persze elsősorban az a meglepő, hogy Tim Cook ilyen nyíltan beszélt róla, nem maga a partnerség ténye, hiszen ez majdhogynem nyílt titok a szakmán belül: a Wall Street Journal már 2015-ben is írt róla az iPhone 6 kapcsán, az iFixit szétszerelős videóiban pedig rendszeresen hivatkoznak konkrét szériaszámokra is.

Mivel a Sony kifejezetten izgalmas dolgokat jelentett be szenzoros fronton az utóbbi időben, a következő generációs iPhone-ok fotós és videós teljesítménye valószínűleg ismét kiemelkedő lesz (pletykákat természetesen már hallunk, de azért érdemes megvárni a hivatalos leleplezéseket).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.