Hirdetés

Tipp: így állíthatod vissza a Waze autópályás módját



|

Többen jelezték, hogy valamiért megkergült náluk a Waze: a népszerű navigációs app nagyjából egy hónapja nem hajlandó felvinni őket az autópályára. Mutatjuk a megoldást.

Hirdetés

A Waze kifejezetten népszerű útvonaltervező azok körében, akik kicsit részletesebb funkciókat várnak egy ilyen apptól. Bár a fejlesztését egy ideje bekebelezte a Google és a jelek szerint több funkcióját is kezdi átvenni saját térképébe, még mindig sokan esküsznek a baleseteket, közúti ellenőrzéseket, radarokat közösségi módszerrel előre jelző megoldásra. Viszont egy decemberi frissítés kissé megkavarta az eddigi működést, ezért kell egy kicsit bogarásznunk a beállítások között.

Hirdetés

A Waze korábban kifejezetten egyszerűen kezelte azt, hogy milyen típusú utakat vegyen figyelembe a tervezéshez. A beállítások között kijelölhettük, hogy vegye-e figyelembe az alsóbbrendű utakat, vagy épp a fizetős szakaszokat, tehát autópályákat, gyorsforgalmi utakat. Viszont a december 12-én lepörgött frissítés óta hiába pipálja be valaki, hogy az app nyugodtan tervezzen fizetős utakat is, az elkészült útvonaltervek makacsul elkerülik az autópályákat. Sokan egy ideig hibára gyanakodtak, hiszen eddig is volt olyan, hogy a Waze rövidebb szakaszokra javasolhat az autópálya helyett más szakaszokat, ha épp azokat tartja gyorsabbnak például egy baleset vagy egyéb torlódás miatt.

A valóság viszont az, hogy most már egy újabb menüpont is megbújik a beállítások között, ahol területenként meg kell adnunk, rendelkezünk-e matricával vagy jogosultsággal a fizetős szakaszokra. Ez alapból nem is rossz ötlet, hiszen így nem fordulhat elő, hogy figyelmetlenségből matrica nélkül indulunk útnak egy autópályán, csak épp a változtatásról nem figyelmeztet az app elég hangsúlyosan.

Androidon a fő navigációs kijelzőn az Autó infó menüt megnyitva már láthatunk egy sort Fizetőkapus utak elkerülése néven, ezt állítsuk kikapcsolt állapotba, majd a További útvonaltervezési beállítások sorra koppintva a Matricák / Engedélyek menüpontban külön adhatjuk hozzá a megvásárolt matricáinkat. Magyarországon lehetőség van a megyei matricák és az országos változat kiválasztására is. iOS alatt kicsit máshol kell kotorásznunk, itt a Beállítások menü Navigáció almenüjében találjuk a Matricák / Engedélyek pontot, innentől a matricák hozzáadása ugyanígy történik.

Továbbiakat a Waze magyar nyelvű saját oldalán lehet olvasni. Balesetmentes autózást mindenkinek, csúsznak az utak, vigyázzatok magatokra és másokra!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.