Hirdetés

Titkos iPodot fejlesztett az amerikai kormánynak az Apple



|

Az Apple egyik korábbi dolgozója árulta most el, hogy úgy 15 évvel ezelőtt az amerikai kormánynak egy titkos, különleges iPodot készített a cupertinói vállalat.

Hirdetés

David Shayer az Apple volt dolgozója, és nagyjából 15 évvel az eset után úgy döntött, hogy elárulja: az Apple egy titkos, nagy mértékben módosított iPod készüléket gyártott és szállított az amerikai kormánynak, azon belül is az energiaügyi minisztériumnak. A mai napig rejtély, hogy ez pontosan milyen iPod volt, illetve mire kellett. Az eszközt mindenesetre arra használhatták, hogy titokban gyűjtsenek más eszközökről adatokat, majd az iPodon tárolják egy rejtett partíción. 

Hirdetés

Shayer a második szoftvermérnök volt az iPod-projekthez az Apple-nél, 2001-ben. Négy évvel később kereste meg a részleg igazgatója, hogy egy titkos feladatban kell segítenie a kormányt és annak partnerét. Az adatlopásra és -rejtegetésre kitalált iPodnak úgy kellett viselkednie, mint bármelyik normális modellnek. 

Azt maga Shayer sem tudta meg sosem, hogy mivel turbózták fel az iPodot a mérnökök, illetve mit akartak begyűjteni vele. Szerinte végül egy titkos Geiger-Müller-számlálót raktak össze. A projektről csak négy ember tudott, már egyik sem dolgozik az Apple-nél, papíron pedig semmi nem maradt fent minderről. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.