Hirdetés

Titokban tesztel egy internet-megfigyelő technológiát az Egyesült Királyság



|

Egy ilyen megoldás már alapvetően problémás lehet, de más intő apróság is akad a projekt körül.

Hirdetés

A Wired beszámolója alapján a rendőrség és internetszolgáltatók egy olyan megfigyelő rendszeren dolgozott és tesztelt le az elmúlt két év során, amely alkalmas lehet arra, hogy megjegyezze és eltárolja azt, hogy mi mindent nézegetnek az ország lakói az interneten. A tesztelések mögött két meg nem nevezett internetszolgáltató, a brit belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség áll, és ha sikerrel járnak, akkor bizony egy olyan megfigyelési eszköz lehet a végeredmény, amit demokratikus ország még nem igazán használt.

A tesztek egy 2016-os törvényhez kapcsolódóan zajlanak, és ugyan hivatalosan be sem lett jelentve a dolog, az Internet Connection Recordok bizony elég problémás apróságoknak tűnnek. Ezek a feljegyzések ugyanis gyakorlatilag azt tartalmazzák, hogy egy adott felhasználó mit csinál az interneten, és az eltárolt metaadatok alapján szinte mindent meg lehet tudni valakinek az online életéről. A törvény értelmében, illetve a szükséges utasítás birtokában az internet- és telefonszolgáltatók akár 12 hónapig is eltárolhatják a böngészési előzményeket.

Hirdetés

Egy friss jelentés szerint az első ilyen utasításra 2019 júliusában került sor, amivel egyúttal megkezdődött az ICR-ek tesztelése a nagyvilágban is, aztán ugyanezen teszt részeként picit később, októberben egy másik internetszolgáltató is kapott egy ilyen rendelkezést. Állítólag a tesztelés jelenleg is aktív, és ha a kísérlet teljes mértékben kiértékelésre került, akkor születhet döntés arról, hogy kiterjesztik-e a dolgot az egész országra.

Egyesek szerint ez az egész dolog azért lehet problémás, mivel a működése nem kellőképp transzparens, illetve ha ennyi idő alatt csak két ICR-t sikerült begyűjteni, az azt jelentheti, hogy a rendszer nem működik megfelelőlen. Habár az titkos, hogy milyen adatok kerülnek begyűjtésre a kísérlet során, a brit belügyminisztérium szerint csak akkor lehet eltárolni azokat, ha szükség van rájuk és arányos az elraktározás, az ICR-ek pedig a bűnüldözés céljából lettek bevezetve.

Az Egyesült Királyság nagyobb szolgáltatói közül egyedül a Vodafone erősítette meg, hogy nincs köze a projtekhez, több nagyvállalat pedig egyszerűen nem kommentálta a dolgot. Belsős információk szerint a szolgáltatók törvényesen nem is beszélhetnek arról, milyen adatokat gyűjtenek. A 2016-ban bevezetett törvény már eddig is többek számára problémás volt, a nagy titoktartás és az ICR-ek feltűnése pedig érthető módon ismét beszédtémáva tette ezt az egészet.

Szerencsére még nincs minden veszve, ugyanis a tervek szerint jövőre lesz esedékes a törvény felülvizsgálása, ami azt jelentheti, hogy van esély az átláthatóság javítására, és talán azt is megismerhetik a brit emberek, hogyan működött a törvény a gyakorlatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.