Hirdetés

Tíz furcsa mobil a múltból, ami tényleg forgalomba került



|

A kijelzőt ugyan még nem hajthattuk félbe, de az elmúlt húsz évben is tettek érdekes kísérleteket a telefongyártók. Összeszedtük a tíz legszokatlanabb koncepciót.

Hirdetés

Napjainkban a hajlítható kijelzőkért őrülnek meg a vállalatok és a vásárlók egyaránt, pedig amióta léteznek mobilok, előfordultak ennél sokkal furcsább próbálkozások is. Minden gyártó megkísérelt már a pályafutása során valamilyen bizarr ötlettel előrukkolni, hátha majd az lesz a következő nagy sláger - való igaz, néhány elképzelés több is tudott lenni vágyálomnál, így a kihajtható, oldalra csúsztatható vagy játékra tervezett koncepciók tovább maradtak velünk.

A többségből azonban nem kért a fogyasztói társadalom hosszabb távon, megmaradtak a múltunk furcsa vadhajtásainak, amelyekre mégis vágyakozva tekintünk vissza, elvégre manapság sokkal kevesebb olyan telefondizájn születik, amely szakít a standarddal, és valami újjal ragadja meg a figyelmünket. 

Hirdetés

Alábbi összeállításunkba éppen ezért olyan mobilokat válogattunk be az elmúlt húsz év felhozatalából, amelyek eléggé formabontóak és bizarrak ahhoz, hogy megjegyezzük őket.

1. Nokia 7600 (2003)

A Nokia tamagotchira hajazó, S40-es telefonja volt a második 3G-s készülék. Elsősorban a divatpiacot célozta meg, amit külseje mellett a cserélhető borítók is alátámasztottak. Támogatta a polifonikus csengőhangokat, rendelkezett egy 0,3 megapixeles VGA-kamerával, és csak 123 grammot nyomott.

2. Siemens Xelibri 1 (2003)

Divatorientált volt a Siemens telefonsorozata is: két négydarabos kollekció jelent meg, de a gyenge eladások miatt 2004-ben befuccsolt az irány. A Space on Earth (Xelibri 1-4) nevű elsőt Star Trek stílusjegyekkel a Siemens tervezte, a másodikat, a Fashion Extravaganzát (Xelibri 5-8) pedig az IDEO cég dizájnolta.

3. Nokia 7280 (2004)

A Nokia diktafonra emlékeztető modellje csúszkás végű volt, a billentyűzet helyén egy körkörös navigációs gomb kapott helyet, a képernyő pedig inaktív állapotban tükörré vált. Felbukkant több klipben (például a Pussycat Dolls Beep című daláéban) is, a Fortune magazin az év legjobb termékei közé sorolta.

4. Samsung P300 (2005)

Zsebszámológép, amivel telefonálni is tudunk - ez lehetett az elképzelés a Samsungnál, ami 2005-ben manifesztálódott a "Kártyának" becézett termékben. Fém előlap, átrendezett gombkiosztás, mellékelt bőrtok, 1,8 colos TFT LCD-kijelző, beépített 1,3 megapixeles kamera és mindössze 85 grammos tömeg jellemezte.

5. Bang & Olufsen Serene (2005)

Egy púderdobozzal is összetéveszthető a Samsung és a Bang & Olufsen közös gyártmánya, amely csak bizonyos üzletekben volt kapható, és több mint 1000 dollárt kértek érte. Az E910 néven is ismert, kagylóhéj alakú telefon motorosan nyílt és zárult, tárcsás navigációs modult és gumiborítást kapott.

6. Samsung Juke (2007)

Az SCH-U470 zárt állapotban zenelejátszó, elforgatva mobiltelefon volt, de inkább előbbire fókuszált: 2 GB összevont belső tárhelyének nagy része kizárólag zenék tárolására szolgált, támogatta az MP3, AAC, AAC+, WMA és WMA Pro formátumokat is, miközben TFT LCD-kijelzője csupán 128×220 pixelt tudott kijelezni.

7. Toshiba G450 (2008)

A Toshiba egy készülékbe pakolt egy HSDPA-modemet, egy telefont, egy pendrive-ot és egy MP3-lejátszót, de az előlapon csak egy kis OLED-kijelző kapott helyet 96×39-es felbontással, amelyen nem lehetett képeket vagy videót nézni, nem bővíthető tárhelyén pedig alig fért el pár szám. Előnyére legyen mondva, csak 57 grammot nyomott.

8. Microsoft Kin One (2010)

A Microsoft mobilcsaládja a fiatalabb korosztályt célozta meg a közösségi funkciókra (Facebook, Twitter, MySpace stb.), a nagyobb kamerára (5 MP) és a gyors pötyögésre (QWERTY-billentyűzet) építve, de hiába jelent meg két készülék is (One, Two), pár hónappal az indulás után leállították a gyártását.

9. Motorola Flipout (2010)

A Flipout 2,8 colos, 320×240-es felbontású QVGA érintőképernyővel, 3,2 megapixeles kamerával, frissíthető Android 2.1 operációs rendszerrel, ötsoros QWERTY-billentyűzettel, 32 gigabyte-nyi bővíthetőséggel, gyorsulásmérővel és kártyapakli módjára szétcsúszó kialakítással vitt színt a Motorola palettájába.

10. LG G Flex (2013)

Kilenc évvel ezelőtt még nem volt félbehajtható kijelző, csak hajlított. A 6 hüvelykes, 720×1280 pixel felbontású, Gorilla Glass 2-es P-OLED-panel szinte már moziélményt nyújtott remek betekintési szöggel és fantasztikus színekkel, természetesen a gombokat elhagyva, pusztán érintőképernyőt kínálva.

Még több hasonló cikket olvasnál? Vedd meg a 2022/11-es PC World magazint, ráadásul ajándék szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapsz, ha így teszel! 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.