Hirdetés

Több és gyorsabb memória kerülhet az iPhone 14-sorozatba



|

Egy friss pletyka szerint komoly fejlesztéseken esnek át az idei iPhone-ok a memória terén.

Hirdetés

Ha minden a korábbi években követett menetrend szerint alakul, az Apple valamikor szeptember első felében fogja leleplezni az iPhone-ok következő generációját, a négy eltérő modellel támadó iPhone 14-szériát.  Az új készülékek kapcsán több kérdésben is egyetértenek a nevesebb szivárogtatók.

Ha nem tévednek, megszűnik az iPhone mini, hogy a helyét egy nagyobb, 6,5 hüvelykes alapmodell vegye át, míg a drágább Pro és Pro Max kiadásokon két kisebb kivágás válthatja a szenzorszigetet. A harmadik gyakran hangoztatott értesülés szerint idén először az alap iPhone-ok nem kapnak új erőforrást, vagyis továbbra is a tavaly debütált A15 Bionic chip felel majd a meghajtásukért.

Hirdetés

Megeshet azonban, hogy az Apple mégsem hanyagolja el teljesen a teljesítményfokozást, a tajvani DigiTimes ugyanis nemrég arról számolt be, hogy az idei évtől nemcsak a Pro-szériába, de az olcsóbb modellekbe is 6GB memória kerül (az iPhone 11 óta ezek 4GB memóriát kaptak).  A lap szerint emellett az új felállásban az iPhone 14 és 14 Max marad a jelenleg is használt LPDDR4X memóriáknál, a 14 Próban és Pro Maxben viszont már fejlettebb, LPDDR5-ös egységeket szerelnek.

Magyarán az Apple megoldhatja, hogy a két Pro-variáns memóriáját is továbbfejlessze, a RAM nyers mennyiségének növelése nélkül. Nem árt azonban megjegyezni, hogy a DigiTimes-jóslatok találati pontossága általában meg sem közelíti az olyan veterán szivárogtatókét, mint Ming-Chi Kuo vagy Mark Gurman, így kezeljük fenntartásokkal az olvasottakat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.