Hirdetés

Több európai országból is kitiltották a Nokia készülékeit



|

A háttérben egy jogtalanul használt szabadalom állhat.

Hirdetés

FRISSÍTÉS:

A kitiltással kapcsolatos hírekre reagálva a HMD Global nyilatkozatot adott ki, amit alább olvashattok:

"Jelentős szabadalmi portfólió tulajdonosaként, a HMD komolyan veszi a szellemi tulajdonjogokat, és törekszik arra, hogy tisztességes, észszerű, megkülönböztetéstől mentes ("FRAND") feltételek mellett kínáljon és szerezzen be licenceket. A HMD alperesként szerepel több perben, amelyet a VoiceAgeEVS LLC nevű vállalat indított különböző joghatóságok területén, többek között Németországban. Csalódottak vagyunk a VoiceAge németországi perének decemberi ítélete miatt, és fellebbezünk.

A HMD továbbra is bizakodó a teljes jogvita kimenetelét illetően, és továbbra is olyan készülékeket, kiegészítőket és szolgáltatásokat fog nyújtani a vásárlóknak, amelyeket szeretnek, amelyekben megbíznak, és amelyeket hosszú ideig tudnak használni.

Tekintettel a VAEVS által nyilvánosan előterjesztett túlzott, nem tisztességes, nem észszerű és nem megkülönböztetéstől mentes ("non-FRAND") jogdíjkövetelésekre, a HMD már megtette az intézkedéseket az EVS támogatásának eltávolítására a Németországban értékesített termékekből, hogy lehetővé tegye az értékesítés folytatását. A HMD nem számít arra, hogy az EVS funkció eltávolítása jelentős hatással lesz az üzletmenetére. A HMD továbbra is jelentős portfóliót értékesít Európában, és hamarosan a teljes portfólió elérhetővé válik a weboldalán."

EREDETI HÍR:

Régen elmúltak már a Nokia dicső napjai, mint telefongyártó, a jelenlegi helyzet pedig megint rendkívül kedvezőtlen a finn központú márkának. Az elmúlt napokban a HMD Global, a Nokia forgalmazója több országból is ki kellett, hogy vonja a készülékeit, miután perbe fogták őket egy technológia jogtalan használata miatt.

Először Németországban és Svájcban tűnt fel, hogy eltűntek a Nokia telefonjai, a két országban két modell maradt elérhető, a Nokia G21 és a Nokia G11. Ezeken kívül minden más típus készlethiányos jelölést kapott a viszonteladók felületein. A HMD gondjai azonban ennél jóval nagyobbak.

Hirdetés

Időközben más európai piacokról is eltűntek a Nokia telefonjai. Többek között Franciaország, Spanyolország, Olaszország és még a hazai pálya, Finnország is érintett. Ezekben a régiókban kizárólag a Nokia G21 maradt kapható.

A Nokia gyártója, a HMD Global az Enhanced Voice Services (EVS) technológia miatt került bajba. Az EVS egy hangkódolási szabvány, amint általában a VoLTE hívásokkor használnak az arra alkalmas készülékek. A technológia tulajdonosa, a VoiceAgeEVS LLC állítása szerint a HMD Global nem rendelkezik a szükséges jogokkal, mégis felhasználták az EVS-t a készülékeikben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.