Hirdetés

Több milliárd forintnyi büntetést fizetett Oroszországnak az Apple



|

Háború és kivonulás ide vagy oda, a cupertinóiak tartják magukat a helyi hatóság ítéletéhez.

Hirdetés

Az immáron több mint egy éve dúló orosz-ukrán háború miatt nyugati cégek egész sora szüntette be az oroszországi tevékenységét, köztük az Apple-lel, melynek termékeihez már csak szürke import útján lehet hozzájutni az orosz piacon.

Ez azonban nem jelenti, hogy az Apple teljesen megszakította a kapcsolatot az országgal, amit most az is jelez, hogy a cupertinóiak kifizettek egy büntetést, amelyet trösztellenes céllal szabott ki rájuk a helyi hatóság.

Hirdetés

A Szövetségi Monopóliumellenes Szolgálat (FAS) még 2020-ban bírságolta 906 millió rubelre (4,3 milliárd forintra) az almás céget, méghozzá a Kaspersky Lab panasza nyomán, amely nehezményezte, hogy az Apple törölte az App Store-ból a Safe Kids nevű alkalmazását. A kiberbiztonsági cég szerint a lépés oka az volt, hogy az app az iOS beépített Képernyőidő funkciójával konkurált.

A FAS a vizsgálat során arra jutott, hogy az alkalmazásbolt üzemeltetőiként a cupertinóiak visszaéltek a pozíciójukkal, a kártérítés kiszabásán túl pedig kötelezték a vállalatot, hogy a vonatkozó szabályok módosításával álljon el a harmadik féltől származó alkalmazások törlésének gyakorlatától.

Az Apple ugyan minden lehetséges fórumon fellebbezett, ám nem járt sikerrel, a Reuters értesülései szerint pedig a trösztellenes hatóság a napokban közölte, hogy a cég kifizette a 906 millió rubeles büntetést. Cupertinóból ugyanakkor nem kommentálták a hírt, így nem tudni, hogy az App Store helyi szabályait is átírják-e.

Habár Oroszország most nemzetközi össztűzben áll az Ukrajna ellen elkövetett agresszió miatt, a trösztellenes vádakat illetően nincs egyedül az Apple-lel szemben, hiszen többek közt Európában, az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában is felkeltette a hatóságok érdeklődését az App Store működése. Ezzel pedig még a cupertinóiak orosz kálváriáinak sincs vége, a FAS ugyanis egy külön eljárás során januárban 6,2 milliárd forintnyi rubelra büntette a vállalatot, amiért az nem engedélyezi külsős fizetési csatornák használatát az iPhone-os alkalmazásokban.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.