Hirdetés

Több mint 20 millió androidos mobilra telepítettek kémprogramot, börtön vár rájuk



|

A kínai bíróság bűnösnek találta a Gionee céget, és több dolgozóját is börtön- és pénzbüntetésre ítélte.

Hirdetés

A kínai bíróság döntött a Gionee nevű okostelefon-gyártó legutóbbi botrányában. Úgy tűnik, igazak voltak a vádak, és a hazánkban sem teljesen ismeretlen Gionee trójai kártevővel fertőzte meg több mint 20 millió okostelefonját, hogy reklámokból és egyéb kártékony tevékenységekből, a felhasználók tudta nélkül pénzt szerezzen. 

A kártevőket a Gionee egyik leányvállalata, a Shenzhen Zhipu Technology Co. Ltd. telepítette, a Story Lock Screen appot használták, és szoftverfrissítés formájában juttatták fel a trójaikat a készülékekre.

Hirdetés

Már 2018. decemberében elkezdték ezt a programot, és egy év alatt úgy 4,2 millió dollárt gyűjtöttek ebből a tevékenységből, 21,75 millió mobil megfertőzésével. A kiadásaik nem érték el ez idő alatt az 1,3 millió dollárt, tehát a haszon jelentős.

A bíróság négy embert is elítélt, és amellett, hogy úgy 30 ezer dollárra, vagyis közel 9 millió forintra bírságolta őket fejenként, átlagosan 3 évnyi börtönbüntetést is kaptak az érintettek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.