Hirdetés

Több mint 2000 kábelt vágott át két vandál, ezrek maradtak internet nélkül



|

Egy különös rongálásról számolt be a norwalki rendőrség.

Hirdetés

Amikor odahaza internetezve egyszer csak elszáll a kapcsolat, valószínűleg ritkán jut eszünkbe, hogy akár rongálás is lehet a dolog mögött, pedig ez sajnos egyáltalán nem kizárható forgatókönyv, amit most egy különös bűncselekmény története is bizonyít.

Elsőként egy helyi illetőségű portál, a Stamford Advocate számolt be róla, hogy egy páros  több mint 2000 száloptikai kábelt vágott át a connecticuti Norwalk városában, melynek következtében az első jelentés szerint az Optimum szolgáltató 44 ezer ügyfele maradt internet nélkül.

Hirdetés

A norwalki rendőrség a 26 éves Austin Keith Geddingst és a 30 éves Jillian Nicole Personst vádolta meg a bűncselekmény elkövetésével, akik a gyanú szerint március 24-én estek neki a kábeleknek. Az illetőket azóta sikerült is kézre keríteni, most pedig 200 ezer dolláros óvadék ellenében várják az április 11-re kitűzött tárgyalásukat. A rendőrség fotókat is közzétett az elkövetőkről.

Cikkünk írásáig nem derült ki, hogy mi motiválta a vandálokat a kábelek átvágására, az Optimum szóvivője azonban időközben közölte, hogy a visszajelzésre szolgáló rendszer egy hiba miatt eltúlozta a szolgáltatáskimaradásban érintettek számát, s hogy valójában "csak" 16 ezer embernek kellett nélkülöznie az internetet.

A vandalizmusról egyébként maga a cég tett bejelentést, a rendőrség pedig az elkövetők járművének azonosításával már másnap kézre kerítette Personst és Geddingst. Az átvágott kábelekről a CTInsider publikált fotókat, amelyek ide kattintva láthatók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.