Hirdetés

Töltő nélkül érkezhetnek a Samsung új okosórái



|

Szomorú fejleményekről árulkodik az engedélyeztetési dokumentáció.

Hirdetés

A Samsung a múlt hónapban jelentette be, hogy okosóráit a jövőben már nem a saját fejlesztésű Tizen, hanem az univerzálisabb és sokoldalúbb, Android-alapú Wear OS-szel szállítja majd.  

A kínai engedélyezési hatóság, a CCC a jelek szerint most 4 ilyen eszközre is áldását adta, melyeknél név ugyan nincs, ám valószínűsíthető, hogy a Galaxy Watch4-ről és a Galaxy Watch Active4-ről van szó 2-2 méretben.

A GSMArena forrásai szerint az SM-R860 a 39 mm-es Galaxy Watch Active4-et takarja, az SM-R870 pedig ugyanennek a 43 mm-es változatát. Az SM-R880 így a 41 mm-es Galaxy Watch4 lehet, az R890 pedig a 45 mm-es verzió.

Hirdetés

A szériaszámok arról árulkodnak, hogy kifejezetten a kínai piacra szánt modellekről van szó, a koreaiak ugyanis általában ezeket jelölik 0-s végződéssel. A táblázat igazán figyelemre méltó része viszont az, hogy az összes óra esetében ott szerepel a töltő nélkül árusítva-megjegyzés (ld. a hatodik oszlopban).

A dokumentáció alapján a Galaxy Watch-ok mellé a megszokott 5W-os töltő járna, de úgy tűnik, hogy a Samsung az Apple nyomdokaiba lép, a cupertinói rivális ugyanis tavaly ősz óta nem biztosít erőforrást az iPhone-okhoz és az Apple Watch-hoz. Ez persze nem annyira meglepő, hiszen már a koreaiak csúcsmobilja, az S21 Ultra 5G is töltő nélkül került a boltokba.

A Galaxy Watch4-széria akkumulátoráról egyébként néhány napja kapott szárnyra egy pletyka, mely szerint a 39 mm-es alapkivitel 247 mAh-s teleppel érkezhet, a másik három modellnél viszont esélyes, hogy nagyobb aksit kapnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.