Hirdetés

Tom Cruise, Elon Musk és a NASA filmet forgatna az űrben



|

Hollywood egyik legtöbb kockázatot vállaló sztárja, Tom Cruise lehet az első színész, akinek a filmjét tényleg az űrben forgatják. Ebben a NASA és Elon Musk cége, a SpaceX lenne segítségére.

Hirdetés

Noha a legtöbb színész nem szívesen viszi vásárra a bőrét - vagy ha meg is tenné, nem járul hozzá a stúdió, kézzel lábbal tiltakozik ellene az ügynöke és így tovább -, azért akad pár kivétel. Tom Cruise például makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy az olykor életveszélyes mutatványokat is ő maga végezze el. Lógott már helikopterről, felszálló repülőről, sziklaperemről és felhőkarcolóról is, de eddig megúszta kisebb sérülésekkel a stuntokat módszeres alapossággal előkészítő sztár.

Hirdetés

Éppen ezért tűnik hihetőnek a Deadline értesülése, amely szerint egészen egyedülálló produkcióra készül a NASA-val, valamint Elon Musk SpaceX űrhajózási vállalatával karöltve. Nem egyébről van szó, mint a világ első űrben forgatott narratív filmjéről - tehát nem ismeretterjesztő alkotásról. A forrás szerint a tervezés korai fázisában tartó akció-kalandfilm nem része a Mission: Impossible franchise-nak, továbbá nem áll mögötte még egyetlen stúdió sem.

Mindazonáltal ha valóban sikerül nyélbe ütni ezt a nem mindennapi vállalkozást, akkor a projekt résztvevői bevonulnak a történelembe. Tom Cruise pedig elmondhatja magáról, hogy ő az első színész, aki nem egy stúdió díszletei, vagy CGI kulisszák között szerepelt egy űrben játszódó filmben, hanem valóban elhagyta a Földet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.