Hirdetés

Történelmi Marsra szállást hajtott végre Kína



|

A világ vezető hatalmának címére pályázó ország rohamtempóban igyekszik utolérni, sőt lekörözni az amerikaiak űrkutatási eredményeit.

Hirdetés

Mivel 1971-ben kevesebb, mint két perccel a landolást követően felmondta a szolgálatot a szovjet Mars 3 leszállóegység, hivatalosan is Kína a második ország az Amerikai Egyesült Államok után, amelyik sikeresen juttatott működő eszközt a vörös bolygó felszínére. A kínai tűzistenről elnevezett Csu-zung magyar idő szerint kevéssel hajnali 4 óra előtt ért célba.

Ezzel újabb fontos mérföldkövet tudhat maga mögött a szédületes gyorsasággal fejlődő kínai űrkutatás, amely már így is több jelentős eredményt tud felmutatni: 2003-ban a világon harmadikként Kína juttatott fel az űrbe embert saját tervezésű és gyártású rakétával, valamint eddig egyedüliként hajtott végre sikeres küldetést a Hold sötét oldalán.

Hirdetés

A Mars-misszió következő fázisában a diagnosztikai feladatok elvégzésén túl a leszállóegység napelemein lesz a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) szakembereinek szeme, ugyanis ezeknek kell megtermelniük annak a rámpának a működtetéséhez szükséges energiát, amelyen majd legördül a Mars-járó. Utóbbi a tervek szerint körülbelül három hónapig fog üzemelni, minek során légköri és geológiai méréseket végez, és többek között víz nyomait kutatja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.