Hirdetés

Törvénnyel akadályoznák meg, hogy valóra váljon a Terminátor forgatókönyve



|

Összefogtak a politikusok, hogy ne küldjön ránk atombombát a mesterséges intelligencia.

Hirdetés

A ChatGPT megjelenése és villámgyors népszerűvé válása újfent ráirányította a figyelmet arra, hogy már a jelenlegi, kezdetleges állapotukban is mi mindenre képesek a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások, ami persze nemcsak elkápráztatta, de el is borzasztotta az emberiséget.

A technológiai ipar több száz, vezető figurája ezért márciusban nyílt levélben szólította fel az ilyen fejlesztésekkel foglalkozó cégeket, hogy hat hónapra fagyasszák be a munkájukat, amellyel némi időt nyernénk a kockázatok kielemzésére. Most pedig az amerikai politikusok is megmozdultak, egy fontos törvényjavaslatot terjesztve elő.

Hirdetés

A "Nukleáris indítások mesterséges intelligencia általi blokkolásáról" szóló regulát vegyesen jegyzi a Kongresszus alsó- és felsőházának néhány demokrata, republikánus és független tagja, amely a jelenlegi, kiélezett politikai viszonyok között ritka összeborulásnak mondható. A törvényjavaslat azt célozza, amire a neve is utal: megakadályozná, hogy a mesterséges intelligencia a jövőben emberi beavatkozás nélkül, saját döntés alapján indítson nukleáris támadásokat.

"Miközben mindannyian próbálunk megbirkózni a mesterséges intelligencia fejlődésének gyorsuló ütemével, továbbra is tisztázatlan az MI jövője és a társadalomban betöltött szerepe. Kongresszusi képviselőként az a feladatunk, hogy felelősségteljes előrelátással védjük meg a jövő generációit a potenciálisan pusztító következményektől."

- nyilatkozta a törvény egyik indítványozója, a demokrata szenátor Ted Lieu, aki mások mellett a republikánus Ken Bucckal és a független Bernie Sandersszel jegyzi a javaslatot. A jogszabály esetleges elfogadása kizárhatná a Terminátor-filmekből ismert forgatókönyvet, amelyben a mesterséges intelligencia a nukleáris robbanófejek kilövésével pusztította el az emberiség nagy részét.

Azt ugyan már az USA védelmi minisztériumának irányelvei is előírják, hogy egy embernek is részt kell vennie a kilövésekről szóló döntési folyamatban, a javaslat előterjesztői viszont a gyökerénél ragadnák meg a problémát, és eleve blokkolnák a nukleáris fegyverek indítására alkalmas, MI-alapú autonóm fegyverrendszerek szövetségi pénzből történő bevetését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.